Magyarország három és háromnegyed év alatt Európa legiparosodottabb országa lesz

2016 március 10., csütörtök 5:21
223

Magyarország 2020-ra, vagyis kevesebb mint négy éven belül Európa legiparosodottabb államai közé tartozik majd, jelentette be a Magyar Idők című kormányzati közlönyben Lepsényi István, a nemzetgazdasági tárca gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.

Hogy hogyan, azt sajnos nem részletezte. Pedig igazán kíváncsi lennék rá, főleg azután, hogy bejelentése szerint még csak most kezdik kidolgozni az Ipar 4.0-ra keresztelt programot, amivel ezt el akarnák érni a feszes határidőig.

A kormány magabiztosságát jelzi, hogy Lepsényi szerint az egyelőre még ki sem dolgozott Ipar 4.0 révén "óvatos becslések alapján is akár tíz százalékos hatékonyságnövekedés érhető el", ami kifejezetten szép teljesítmény egy programtól, ami még nincs is.

Ellenben az már kiderült, hogy az Ipar 4.0 (miért 4.0???? mi lett az Ipar 3.0-val, vagy az Ipar 2.4.0.11.3.1-gyel??)

az internetgazdaság és az újraiparosítás összeházasításából született.

(Via MTI. A címlapkép forrása a Filmhiradók Online.)


Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt