Erdogan felhúzta magát, hogy újságírókat engedtek szabadon, ezért befenyítette az alkotmánybíróságot

külföld
2016 március 11., 17:13
comments 126

Recep Tayyip Erdogan török elnök nyíltan megfenyegette az alkotmánybíróságot, miután az elrendelte két lecsukott újságíró szabadon engedését. A döntés után Erdogan egy rendezvényen arról beszélt, hogy az szembe megy a Törökország és a török nép érdekeivel. Majd figyelmeztette a testületet, hogy ha ehhez hasonló még egyszer előfordul, akkor az megkérdőjelezheti az alkotmánybíróság legitimitását.

Az alkotmánybíróság február végén döntött úgy, hogy jogellenesen tartóztatták le az egyik ellenzéki lap, a Cumhuriyet főszerkesztőjét, Can Dündart és annak munkatársát, Erdem Gült. Ezután az újságírókat szabadon engedték.

Cumhuriyet tavaly jelentetett meg arról egy cikket, hogy a török titkosszolgálatok is segítettek fegyvereket szállítani Szíriába. Az alkotmánybíróság februári ítélete ellenére a két újságírót most is azzal fenyegetik, hogy terrorszervezet támogatás és az állambiztonság veszélyeztetése miatt életfogytig tartó börtönre ítélik őket. A perük március 25-én kezdődik. (via Spiegel)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.