Hűtlen kezelés miatt jelentették fel a BKIK elnökét

gazdaság
2016 március 11., 07:39
comments 67

2012 óta 4,8 milliárd forintnyi kamarai hozzájárulást nem fizettek be a regisztrált gazdálkodó szervezetek, és az elnök, valamint a BKIK vezetősége nem tett semmilyen lépést ennek behajtására – áll egy feljelentésben, amit a budapesti iparkamara egyik tagja tett, írja az Index.

A feljelentő szerint tavaly a 244 ezer tagszervezet mintegy 40 százaléka, százezer szervezet nem fizetett tagdíjat. Szatmáry viszont semmilyen módon nem próbálta meg behajtani a pénzt.

A BKIK-ban ma lesz tisztújítás, a tét az, hogy megtörik-e a Szatmáry-család hatalma a szervezetben, amit még a hatalommal mindig jóban lévő Parragh László is élesen kritizált. Azt már korábban megírtuk, hogy meglepetés lenne, ha sikerülne leváltani Szatmáryt, hiszen az ő édesanyja a mandátumvizsgáló bizottság vezetője.

Szatmáry Kristóf volt NGM-államtitkár egyébként nemrég újabb állami pozíciót húzott be: ő lett az MKB Egészség- és Önsegélyező Pénztár igazgatóságának elnöke.

UPDATE

A BKIK közleményben tagadja, hogy bármi alapja lenne a Szatmáry Kristóf ellen tett feljelentésnek. "A cikkben megfogalmazott állításokkal ellentétben a kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) inkasszó formájában szedhet be a vállalkozásoktól. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szorosan együttműködik a NAV-val a köztartozások behajtása érdekében, ugyanis rendszeresen több 10 ezer cég marad el a fizetéssel. 2014 decemberétől 2015 novemberéig a kamara összesen 10 ezer 239 behajtási kérelmet adott át a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnak 169 millió forint értékben. Azért csak ennyit, mert az adóhatóság fővárosi kirendeltségei – érthető okokból – hetente mindösszesen 450 végrehajtási ügyet képesek kezelni a BKIK részéről. A NAV-val külön megállapodást is kötött a BKIK a behajtások nagy száma miatt, emellett csak azért nyitott az adóhatóság külön irodát a kamara budai irodaházában, hogy minél hatékonyabban tudja ezeket az ügyeket kezelni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal általi behajtásokból tavaly összesen 31 millió forint folyt be. Ez a BKIK költségvetésének mindössze 1,2 százaléka" – írják.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.