Ez a legrosszabb eredményük az országban. Magukhoz képest sosem a fővárosban voltak a legerősebbek, de még pár éve is 40 százalék felett teljesítettek.
Nagy helyezkedésre és önfeláldozásra lesz itt még szükség.
Az országgyűlési képviselő az MSZP frakciójában ül, de függetlenként indult el. Most azt mondja: „Áradjon! Két iksz!”
A 2022-es választáson 18 fővárosi körzetből 17-et elvesztő kormánypárt szinte teljes sorcserét hajtott végre, a 2022-es jelöltek közül csak négyen próbálkozhatnak újra.
Nem számított a Mazsihisz tiltakozása, felavatták Csurka István szobrát
Egyelőre főszponzorként szálltak be.
A pontozórendszer „magasabb szintű” támogatói ellen
A pécsi, a dunaújvárosi és három budapesti körzetben is néhány száz szavazat a különbség.
Úgynevezett Szatmáry-számlálót indított a fideszes önkormányzat: így teszik közhírré, hogy mennyi pénzt intézett a fideszes országgyűlési képviselő a kerületnek.
A munkák nagyban zajlanak, Szatmáry Kristóf cége hamarosan egy gyönyörű panorámás telken borászkodhat Badacsonytomajban.
Hiába foglalta el az ellenzék a pulpitust. Jöhet a 400 órás túlóra.
Csütörtök éjjel jelent meg a módosítás, ami kollektív szerződés nélkül is lehetővé tenné az évi 400 óra rendkívüli munkavégzés kirendelését. Szombaton tüntetnek a szakszervezetek.
Az egyik XVI. kerületi iskolában akkora sportpályát avattak az időközi előtt, hogy négy kormánypárti politikus kellett az átadáshoz.
Szatmáry Kristóf miniszteri biztos szerint még 250 km-t kell leaszfaltozni.
Hajtották az extraprofitot a bankoknak.