Magyar Idők: Molnár Gyula is elindul az MSZP elnökségért

POLITIKA
2016 március 16., 05:05
comments 25

A Magyar Idők úgy tudja, hogy Szanyi Tibor mellett az egykori újbudai polgármester, Molnár Gyula is megméretteti az MSZP elnöki posztjáért. A lap szerint elképzelhető, hogy Molnár csak azért indul, hogy Tóbiás József javára egyszer csak visszalépjen. 

A jelenlegi pártelnök már többször kijelentette, hogy elindul a posztért, míg Mesterházy Attila azt nyilatkozta, hogy kizártnak tartja, hogy elindul a megmérettetésen. Lehetséges jelöltek közt van még Harangozó Tamás, valamint a pécsi Tóth Bertalan is. Lendvai Ildikó a Magyar Időknek elmondta, hogy a több elnökjelölttel valódi programok versenyezhetnek egymással, és az elnökválasztással a pártra irányulhat a figyelem, amit 

"ki lehet jól is használni, és rosszul is."

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.