Fel kellett volna robbantania magát, de visszahőkölt az utolsó párizsi merénylő

Terrorizmus
2016 március 19., 18:22
comments 484

Szombat este a belga ügyészség először adott információt Salah Abdeslam első vallomásáról. Abdeslam azt állítja, hogy az lett volna a küldetése, hogy felrobbantsa magát november 13-án a francia - német focimeccsen, a Stade de France-ban. Ő azonban meggondolta magát, és nem hajtotta végre a feladatot.

Az ügyvédje pedig azt mondta, hogy Abdeslam nem akarja, hogy Belgium kiadja Franciaországnak. A francia elnök személyesen kérte kiadatását, és minden jel szerint ez hamarosan meg is fog történni, tiltakozásával legfeljebb egy kicsit húzhatja csak az időt.

Szalad Abdeszlam, a 2015-ös párizsi terrortámadás-sorozat egyetlen életben maradt elkövetője és kitervelője
photo_camera

Salah Abdeslam egyike azoknak a terroristáknak, akik tavaly november 13-án összesen 130 embert gyilkoltak meg Párizsban. Tettüket az Iszlám Állam megrendelésére hajtották végre. Abdeslam az egyetlen, aki túlélte a merényleteket a támadók közül, a többiek öngyilkosok lettek vagy a francia rendőrök végeztek velük. 

November óta Abdeslam volt a legkeresettebb bűnöző Európában. Pénteken Brüsszelben találták meg a belga rendőrök, elfogása közben lábon lőtték. Fogsága első éjszakáját szigorú őrizet alatt egy kórházban töltötte, de szombat estére már Bruges börtönében lesz.

Abdeslamot már egyszer kihallgatták a belga rendőrök elfogása óta, együttműködőnek bizonyult és válaszolt a kérdésekre. Több részletet a kihallgatásáról nem árultak el.

Sokáig nem volt fanatikus

Salah Abdeslam francia állampolgár, de világ életében Brüsszelben, a belga fővárosban élt, ott is született 1989-ben. A szülei marokkóiak, akik Algériában szerezték meg a francia állampolgárságot, majd onnan költöztek Belgiumba, és az egész család papíron továbbra is francia maradt. 

Abdeslam a merénylet előtti utolsó hónapokig nem érdeklődött sem a radikális iszlám, sem pedig az Iszlám Állam iránt. Brüsszelben a középiskola elvégzése után a belga vasúttársasághoz ment dolgozni karbantartónak, az apja is a cégnél volt kalauz. Karrierje azonban hamar megtört, mert a sok lógásért és késésért kirúgták. 18 évesen ismerkedett meg barátnőjével, akivel egészen a közelmúltig együtt jártak, el is jegyezték egymást.

Leginkább a Bajnokok Ligája, a kábítószerezés, az ivás és a bulizás érdekelte. Kisebb bűncselekményekért (lopások, drogárusítás) 2010-11-ben börtönben is volt. Az utóbbi időben egy olyan szórakozóhelyen dolgozott, amit a párizsi merénylet előtt 9 nappal záratott be a belga rendőrség drogkereskedelem miatt. A helyen rendszeresek voltak a verekedések is.

A merénylők között volt az egyik bátyja is, és a merénylet feltételezett kitervelője és fő irányítója pedig egy gyerekkori brüsszeli barátjuk, Abdelhamid Abaaoud volt. Abaaoud 2014-ben szakadt ki a bulizós brüsszeli közegből, és utazott el Szíriába, ahol csatlakozott az Iszlám Államhoz. Olyan videókat küldött onnan magáról, amelyeken véres hullákat pakol egy teherautóra. Ez nagy hatással volt Salah Abdeslamra, elkezdett érdeklődni az ügy iránt, és 2015 nyarára már Abaaoud hatása alá került. 

Pontos szerepe a párizsi merényletékben eddig nem volt világos. Az biztos, hogy az ő nevére béreltek a merénylők két szobát Párizsban, és az ő nevére béreltek két autót is, amelyeket a terroristák használtak. Az is biztos, hogy detonátorokat vett a merénylet előtt. Valószínű, hogy személyesen helyezett el egy pokolgépet a Stade de France-nál 13-án, a francia - német meccs alatt. Most azt állítja, hogy fel is kellett volna robbantania magát a stadionban, de meggondolta magát.

A 13-i merénylet után brüsszeli haverjaitól kért segítséget, akik autóval mentek érte, és 14-én hajnalban el is hagyta velük Párizst. Brüsszel felé menet háromszor is igazoltatták őket, de a rendőrök nem tudták akkor még, hogy őt is keresni kellene, ezért mindig továbbengedték.

Kedden a belga rendőrök rajtaütöttek egy terroristák által használt brüsszeli lakáson, meg is öltek egy gyanúsítottat. A lakásban megtalálták Abdeslam ujjelnyomatait, és e bizonyíték nyomán szedték ki valakiből, hogy hol rejtőzött el.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.