Tizenhárom egyetemista halt meg egy spanyolországi buszbalesetben

baleset
2016 március 20., 14:20
comments 23

Súlyos balesetet szenvedett egy erasmusos diákokat szállító busz vasárnap reggel, úton Valenciából Barcelonába. Az egyetemisták a hagyományos tüzijátékünnepen, a Fallason vettek részt a kikötővárosban. 

Fotó: AFP / Paul Barrena.
photo_camera Fotó: AFP / Paul Barrena.

A baleset az AP7-es autópályán, nagyjából félúton történt Tarragona tartomány Freginals településétől nem messze. A busz egyelőre nem ismert okból átsodródott a szembesávba, ott frontálisan ütközött egy másik járművel, majd felborult. A balesetnek 13 halálos áldozata van. 28-an megsérültek, közülük 8-an súlyosan, 4-en nagyon súlyosan.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője, Menczer Tamás vasárnap délután azt közölte az MTI-vel, a katalán polgári védelem tájékoztatása szerint három magyar egyetemista is könnyebben megsérült abban a buszbalesetben, ami vasárnap reggel történt Katalóniában. 

A KKM később módosította a jelentést és azt közölték: egy magyar sérültje van csak az esetnek; egy 24 éves fiú mindkét karja eltört. 

Az esettel kapcsolatban a barcelonai külképviseletnél lehet érdeklődni, az ügyeleti telefonszám: 0034 629 745 593.

(MTI) 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.