A 21. fordulót követően a Premier League tabelláját jobb gólkülönbségének köszönhetően 43 szerzett ponttal az Arsenal vezette a Leicester előtt, miközben a Tottenham a 4. helyen kullogott 36 begyűjtött egységgel. A 31. forduló lezárása után (az első két helyezetthez képest ugyan egy meccsel kevesebbet játsszva) az Arsenal a 3. helyen áll 55 ponttal, mindössze 3 győzelmet begyűjtve a legutóbbi 9 bajnoki meccsükön 3 döntetlen és 3 vereség mellett. Ennek eredményeképp a januárban a Leicesterrel holtversenyben álló csapat 11 pontos hátrányt szedett össze az éllovassal szemben, miközben a Tottenham is szépen bekúszott eléjük. Na de mégis mi okozta ezt a látványos formahanyatlást az Ágyúsoknál? A kérdés nem költői, a poszt folytatásában meg is válaszoljuk.

A nyári átigazolási szezon végén mindenki értetlenkedve vette tudomásul, hogy Arséne Wenger miért nem erősítette meg egyetlen mezőnyjátékossal sem a csapatát, miközben a legnagyobb riválisok zsákszámra szórták ki a pénzt az ablakon. Különösen az lehetett furcsa, hogy Wenger ismét nem igazolt klasszis középcsatárt, amit a szurkolók és a média egyaránt szezonok óta követelnek. Az elzászi viszont joggal gondolhatta úgy, hogy a csapata elég erős ahhoz, hogy Petr Cech személyében egy újabb világklasszis játékossal a fedélzeten a bajnoki címre jó eséllyel vágjon neki az új szezonnak. Elvégre tavasszal fantasztikus győzelmi sorozatot sikerült produkálni. A középpályán a Coquelin-Cazorla duó meglepően jól bevállt, Özil újra formába lendült, Alexis Sánchezt pedig nem lehetett megállítani. Sőt, az FA kupa döntőjében még Theo Walcott is mutatott jeleket arra, hogy illik őt számba venni a középcsatár posztján. Wenger fejében tehát szépen összeállt a gépezet. Csupán egy dolgot nem vett számításba. A pótalkatrészek töröttek.

Az Arsenal októberre már olyan csapat benyomását keltette, amely valóban végig harcban lehet a bajnoki címért. A Cech - Bellerin, Mertesacker, Koscielny, Monreal - Coquelin, Cazorla - Ramsey, Özil, Alexis - Walcott tizeneggyel sikerült meggyőző játékkal megverni hazai pályán a Manchester Unitedet, a Bajnokok Ligájában pedig a Bayern München legyőzésével sikerült életben tartani a reményeket a csoportból való továbbjutáshoz. Ebben a felállásban a kezdőcsapat szinte minden játékosának kidomboradtak az előnyei. Coquelin felelt a labdaszerzésekért, Cazorla a támadások indításáért, Ramsey a szélről behúzódva extra középpályásként segítette a labdartartást, Walcott sebessége és beindulásai pedig egyrészt területet hagytak Sáncheznek, és Özil kiugratásainak is tökéletes célpontot szolgáltatott. Majd pedig jött a november, és Cazorla sérülésével minden borult ami borulhatott.

A spanyol kidőlésével nem csak egy olyan játékost veszített az Arsenal, aki kétlábasságának és kiemelkedően magas technikai képzettségének köszönhetően bármilyen szituációból képest kihozni a labdát, és a saját térfeléről is képes támadásokat indítani, hanem azt a játékost, aki Özil után a második legtöbb helyzetet alakította ki a csapata számára. Ráadásul Ramseynek így vissza kellett térnie eredeti posztjára, így kulcsfontosságú extra középpályását is elvesztette Wenger. Ráadásul azok a játékosok, akik mind Cazorla mind pedig Ramsey szerepkörét képesek lettek volna betölteni, sérülés miatt az egész szezont kihagyták. Wilshere neve mellett egyetlen perc sem szerepel ebben az idényben, és Rosickynek is csak egy 20 perces cameo jutott a kupában mielőtt újra megsérült. Az Arsenal idénye egy olyan játékrendszerre lett felépítve, amelyben egyetlen meghibásodás képes volt végzetes láncreakciót elindítani, és ezért Wenger maximálisan hibáztatható.

Decemberben az Arsenalnak még szállította az eredményeket a fantasztikus idényt futó Özil, de januárban, ahogy sorra jöttek a keményebb meccsek, a német egyedül kevésnek bizonyult. A középpálya közepén Ramsey egyáltalán nem tudta pótolni Cazorlát. Nem azért, mert rossz játékos, hanem mert nem alkalmas arra a szerepkörre amit a spanyol töltött be. Sem taktikailag, sem technikailag. A bajnokság második felében az Arsenal pedig ebben a két fontos elemben is csalódást keltően teljesített. Meglepő pont a technikás játékosok hiányát emlegetni egy Wenger csapatnál, de amíg egy időben a Fabregas-Hleb-Rosicky sortól alig lehetett elvenni a labdát, és az Arsenal elit-szinten tudott támadásokat építeni a saját térfeléről, addig tavasszal sokszor egyedül Özil nyújtotta azt a technikai biztonságot a labdával, amire ezen a szinten szükség van.

Ráadásul Coquelin kidőlése után Wenger ragaszkodott Flamini szerepeltetéséhez a kezdőcsapatban, pedig amikor Calum Chambers lehetőséget kapott a középpálya közepén, akkor sokkal inkább tűnt kielégítő megoldásnak a franciánál. Az angol nem csak védekezésben képes jobb pozíciókat felvenni, de a kis területen való játék alkalmával sem hozható zavarba, és támadásépítés során sem merül ki a szerepe a hátra és oldalpasszokban 5 méteres területen. Wenger végül szerződtetett is egy játékost, aki képes remek teljesítményre a támadásépítés első szakaszában, de Elneny is csak nagyon későn, a Tottenham elleni bajnokin kezdett először a bajnokságban.

Az észak-londoni derbin már visszatért a nyerő formáció Ramsey-vel a szélen és Welbeck személyében egy gyors és mozgékony játékossal a támadósorban, valamint Elneny is jól mutatott Cazorla szerepében, de nem is az Arsenal lenne, ha a walesi nem sérült volna meg gyorsan. Amikor viszont már nagyon ég a ház, és azt kell menteni ami menthető, olyankor Wenger rendszerint kitalál valamit.

Ezúttal a megoldás lehet, hogy a nigériai Alex Iwobi személyében testesül meg. Wenger az FA kupában rendszerint Özil pozíciójában játszatta, a technikailag magasan képzett játékost. Iwobi sebessége és gólérzékenysége mellett képes kis területen pontosan játszani, tudja hol és mikor kell létszámfölényes szituációkat kialakítani, és tökéletes opciónak bizonyul Alexis és Welbeck mellé a támadósorban, miközben hátulról Coquelin és Elneny adja meg a biztonságot. Az egyiptomi pedig képes a labdát bármikor pontosan továbbítani a támadók felé.

Nyilván úgy is nagyon kicsi az esélye, hogy az Arsenal májusban bajnoki címet ünnepelhet, ha az Everton ellen látott felállás a többi mérkőzésen is működőképes lesz. Ráadásul ez a szezon kőkeményen megmutatta, hogy a nyáron milyen játékosokra van szüksége az Arsenalnak. Továbbra is fontos lenne egy mozgékony, sokoldalú támadó szerződtetése, de egy megfelelő képességű mélységi irányító szerződtetése nélkül az Ágyúsok következő szezonja is vélhetően mehet a kukába.