özil

2016 március 24., 11:14

A 21. fordulót követően a Premier League tabelláját jobb gólkülönbségének köszönhetően 43 szerzett ponttal az Arsenal vezette a Leicester előtt, miközben a Tottenham a 4. helyen kullogott 36 begyűjtött egységgel. A 31. forduló lezárása után (az első két helyezetthez képest ugyan egy meccsel kevesebbet játsszva) az Arsenal a 3. helyen áll 55 ponttal, mindössze 3 győzelmet begyűjtve a legutóbbi 9 bajnoki meccsükön 3 döntetlen és 3 vereség mellett. Ennek eredményeképp a januárban a Leicesterrel holtversenyben álló csapat 11 pontos hátrányt szedett össze az éllovassal szemben, miközben a Tottenham is szépen bekúszott eléjük. Na de mégis mi okozta ezt a látványos formahanyatlást az Ágyúsoknál? A kérdés nem költői, a poszt folytatásában meg is válaszoljuk.

2016 január 19., 16:14

A karácsony előtti utolsó fordulóban nagyjából minden és mindenki a helyére került. Kiderült, hogy McClaren mégis csak egy kókler,  van Gaal az új évet már portugál paradicsomában kezdi, a Chelsea játékosok meglepő módon mégis tudnak futballozni és hogy a Leicester valakit rettentő boldoggá tett. Ja, és az Arsenal természetesen ismét bejelentkezett a bajnoki címért, de most tényleg. Tovább után a 17. kör eseményei.

2016 január 02., 14:48

Nem kell félni, meg fogja kapni a magáét a csodálatosan kiszámíthatatlanul alakuló ünnepi meccscunami is, de előbb bizonyítványt osztunk. Igaz, csak féléveset, ami nem számít bele a továbbtanulásba, de jó közelit mutat arról, kinek merre tart a szezonja, mielőtt az igazán fontos kérdések eldöntésére kerülne a sor. Hajtás után jön az eltelt fél szezon szuperválogatottja, indoklással, cserékkel - belekötni ér, sőt, kötelező!

2015 december 17., 13:00

...a Rolling Stones. Tudom, a modern facebook-twitter-instagram generációban sok ember még azt sem tudja, hogy egyáltalán létezik ilyen banda – talán már azt is elfelejtették, hogy az igazi zenét különféle úgynevezett hangszerekkel játsszák –, de mivel a futball mellett a zene is nagy szenvedélyem, ráadásul mindkét téren angolok a kedvenceim, bátorkodtam kicsit összehasonlítani a kettőt, ilyen még úccsevót’ sehol se.