Olaszországban letartóztattak egy férfit, akinek a párizsi és a brüsszeli támadásokhoz is volt köze

külföld
2016 március 27., 16:00
comments 31

A negyvenéves algériai férfi, Djamal Eddine Ouali annak a bűnszervezetnek lehet tagja, amelyik hamis papírokkal látta el a két terrortámadás elkövetőit. Az olasz hatóságok szombaton vették őrizetbe, de csak vasárnap jelentették ezt be. 

A belga hatóságok még január elején adta ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot. 

Ouali által gyártott hamis papírokat használt a sokáig szökésben lévő, nemrég elkapott párizsi merénylő, Salah Abdeslam, Mohamed Belkaid, aki rendőrségi rajtaütés során halt meg március 15-én Brüsszelben és Najim Laachraoui is, aki az egyik merénylő volt a brüsszeli reptéren kedden. 

Az algériai férfi a jelek szerint nem tudhatta, hogy üldözik, mert nemrég besétált a bevándorlási hivatalba egy kis olasz városban, hogy meghosszabbítsa tartózkodási engedélyét. Ekkor szúrták ki a hatóságok, utána nem sokkal következett az elfogása is Bellizzi városában. 

Belgiumban közben vasárnap is folytatódtak a rajtaütések, összesen 13 házkutatást tartottak a rendőrök, kilenc embert vittek be kihallgatni és négy embert benn is tartottak. Arról, hogy kik ők és hogyan kötődnek a terrortámadásokhoz, egyelőre nem árultak el további részleteket. (NewYorkTimes)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.