Már a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja Bánki Erik cégeit

POLITIKA
2016 március 29., 19:59
comments 160

A fideszes képviselő idei vagyonnyilatkozatából kifelejtette az egyik cégét, a reklámügynöki tevékenységgel foglalkozó Pannon PR 2020 Kft.-t. Volt másik két cége, amiket felejtett el feltüntetni, sőt, 27 és 28 millió forintot is felvett ezekből az elmúlt két évben. Csakhogy a két cég teljesen inaktívnak tűnik. Az Envi Consult Bt. 2012, az RHP Kreatív Bt. pedig 2007 óta nem adott le mérleget.

Amikor megkerestük, a fideszes politikus nem nagyon akart beszélni a cégekről:
Bánki Erik betéti társaságai ügyében egy magánszemély tett feljelentést számviteli rend megsértése miatt. 

A feljelentés szerint a kormánypárti képviselő két cége, az Envi Consult Bt. és az RHP Kreatív Bt. az utóbbi időben tevékenység nélkül termelt 55 millió forintot Bánki Eriknek.A Hírtv úgy tudja, hogy a vizsgálatot a NAV most átpasszolta a Központi Nyomozó Főügyészségnek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.