Megkezdődött a feleségdaraboló darnózseli hentes pere

bűnügy
2016 március 29., 07:56
comments 71

A tatabányai törvényszék kedden kezdte tárgyalni az emberöléssel vádolt N. János ügyét. A 45 éves, hentes végzettségű darnózseli férfi a vád szerint 2014 májusában egy este megvárta feleségét mosonmagyaróvári munkahelye előtt. Megölte, a holttestét a kocsija csomagtartójába rejtette, majd hazahajtott.

Gyermekük elalvása után a házban kialakított húsfeldolgozóban szakszerűen feldarabolta, majd megpróbálta elégetni a maradványokat. A daraboláshoz használt eszközökre sósavat öntött. A maradványokat végül egy réten szórta szét.

N. és neje válófélben voltak, az asszony el is költözött darnózseli otthonukból. 2014 májusában, hogy az apánál maradt kisebbik gyermekét is láthassa, úgy döntött, hogy hazaköltözik. Ezt a vád szerint N. nem tudta elfogadni.

Az első tárgyalási napon, a vádirat ismertetése után a bíró meghallgatta az emberöléssel gyanúsított N. Jánost, aki a bíróság előtt nem akart vallomást tenni, sem kérdésekre válaszolni, és közölte, hogy nem követett el bűncselekményt. A bíró ismertette a vádlottnak a nyomozás alatt tett vallomásait, amelyekben azt állította, hogy a felesége életben van, és vitatta a maradványok DNS-vizsgálatának eredményeit.

A nyomozás szerint a feleség akkor adott magáról utoljára életjelet, amikor bezárta a munkahelyéül szolgáló helyiséget. Ezután az asszony és a férfi mobiltelefonja egy irányba, Darnózseli felé mozgott. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.