Bezárja a Főváros a József Nádor téri hajléktalanszállót

PÉNZ
2016 március 30., 22:03
comments 14

A Város Mindenkié Csoport (AVM) számolt be blogján a Fővárosi Közgyűlés mai üléséről, ahol a megjelentek tárgyalták a József Nádor téri női hajléktalanszálló bezárását. 

Jobban mondva tárgyalás helyett csak döntöttek róla és „a közgyűlés elfogadta az Oltalom Karitatív Egyesület használati szerződésének felmondására a Bp., V. József nádor tér 10. sz. alatti ingatlan vonatkozásában”.

Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatót tart a Városházán. (Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

A 64 nő átmeneti szállásaként szolgáló egyesület 2000 óta működött, határozatlan idejű szerződés szerint. Ezt most felmondta az önkormányzat - az előterjesztés szerint helyiségüket  Gyáli úti BMSZKI munkásszállójának egyik emeletére helyeznék át, de az aktivisták szerint ez valójában azt jelenti, hogy csökkentik a férőhelyeket a legelesettebbek számára. 

A megjelent ellenzékiek mind azt próbálták elérni, hogy vegyék le a napirendről a kérdést, de hiába. Tarlós István főpolgármester nem engedte, hogy a vitában felszólaljon egy hajléktalan nő. 

Erdősné Csurika Máriát levelét végül ezért Csárdi Antal, LMP-s képviselő olvasta fel a közgyűlés előtt. Az üzenet arról szólt, hogy a rendszerváltás óta egyre több a nő a hajléktalanok között, miközben a számukra hozzáférhető átmeneti szálláshelyek száma egyre csökken. 

Az intézkedés indoklása szerint azért mondta fel a szerződést a Főváros, mert "több helyről panasz érkezett" a tevékenységükkel kapcsolatban. A dolognak tehát papíron semmi köze ahhoz, hogy március elején letarolták az összes fát a téren, ahol mélygarázs kialakítását tervezik és egy, a miniszterelnök vejéhez köthető cég épp luxusberuházás megvalósítására készül

(AVM)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.