Csak súlyos testi sértéssel vádolják az Ó utcai hostelben talált hullát szétverő ausztrált

bűnügy
2016 március 31., 16:01
comments 79

Egy hónapig tartó lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el az ellen az ausztrál férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy múlt pénteken egy VI. kerületi, Ó utcai hostelben súlyosan megvert egy új-zélandi állampolgárt, akit pár nap múlva holtan találtak meg.

A Budai Központi Kerületi Bíróság közleménye szerint az ausztrál a hostel közös konyhájában összeveszett az új-zélandi állampolgárságú sértettel, majd megverte. A verekedés után a gyanúsított, majd a sértett is visszament a saját szobájába. Egy kis idő elteltével az ausztrál férfi a szobájában újra nekiesett az új-zélandinak, és addig rugdosta, amíg a hostel egyik lakója le nem szedte róla.

Az új-zélandi férfit három nappal később holtan találták meg a hostelben. 

Csak a súlyos testi sértés a biztos

Az ausztrál férfi ellen a BRFK Bűnügyi Főosztálya csak súlyos testi sértés miatt indított nyomozást, mert még nem tudták bebizonyítani, hogy az ádozat a bántalmazás miatt vesztette életét. A Fővárosi Főügyészség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását. 

A bíróság szerint ez a lakhelyelhagyási tilalom ideje alatt az ausztrál férfi egy másik hosztelben tartózkodik. Budapest közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg és hetente kétszer jelentkeznie kell a BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányságon. Amennyiben az ingatlanra a technikai eszköz alkalmazásához szükséges feltételek biztosíthatók, a lakhelyelhagyási tilalom betartását nyomkövető eszközt is szerelnek rá. 

A bíróság ugyanakkor visszautasította a férfi védője által előterjesztett óvadékkérelmet, mert csak az óvadék elfogadását nem tartotta kellően megnyugtató intézkedésnek a gyanúsított jelenlétének biztosításához. A végzés nem jogerős.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.