Felfüggesztett büntetés vár a 17 éves hatvani fiúra, aki késsel és baltával ölte meg saját anyját

A 17 éves hatvani fiú egy házban lakott anyjával, aki régóta pszichés problémákkal küzdött, gyógykezeltetni azonban nem hagyta magát. Az utcán idegeneket becsmérelt, és otthon is gyakran szidalmazta, fenyegette a családját. Téveszméket hangoztatott, sőt megtörtént, hogy elégette a pénzt, amit saját ellátására kapott. 

A szakközépiskolás fiú tavaly június 4-én azt tapasztalta, hogy édesanyja ismét furcsán, majd egyre erőszakosabban viselkedik. Részben emiatt úgy döntött, hogy elmegy otthonról, a nő azonban ellenezte ezt. Vitatkoztak, egyre hangosabban veszekedtek, végül az anya egy húsz centiméter pengéjű késsel a kezében berontott a fiához, megfenyegette, hogy megöli, és megsebezte a karján. 

A fiú az ágyra lökte az asszonyt, majd kicsavarta a kezéből a kést, amellyel legalább hatszor hasba szúrta anyját. A belső vérzés miatt a nő már ezt sem élte volna túl, a vádlott indulata azonban nem csillapodott: egy baltával többször az anya fejére sújtott, aki azonnal meghalt.
A fiú a tettét követően apja munkahelyére szaladt, ahol elmondta, mi történt, és segítséget kért. Az apa értesítette a mentőket és a rendőrséget. 

A Heves Megyei Főügyészség erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú ellen. Felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint azt, hogy a bíróság helyezze a fiút pártfogó felügyelet alá.

(MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.