Szép summákat fizet az állam az igazságügyi miniszter ügyvédi irodájának

POLITIKA
2016 március 31., 11:24
comments 12

241 millió forint értékben kötött szerződést 2013-ban a Magyar Állam a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával, írja a 24.hu. A határozatlan idejű szerződés alapján képviselheti a 2014-ben, a második Orbán-kormányban igazságügyi miniszterré kinevezett Trócsányi irodája az államot abban a kártérítési perben, amit a Berlington Hungary Tanácsadó és Szolgáltató Kft. és társai indítottak a 2012-ben bevezetett kaszinótörvény miatt.

Ez az, amivel egyik napról a másikra betiltották a játékgépeket, és amiről az Európai Bíróság márciusi ítéletében kimondta, hogy a magyar jogalkotó nem írt elő átmeneti időszakot és nem kompenzálta a vállalkozókat. Ezzel a Szerencsejáték Szövetség elnöke, Schreiber István szerint megnyílt a kártérítési perek lehetősége.

Trócsányi ügyvédi irodája az elmúlt két évben a Magyar Nemzeti Bankkal 137 millió forint értékben kötött szerződéseket. Ezekre reagálva mondta Trócsányi, hogy nem kap osztalékot a cégből, aminek vagyonveballása szerint jelenleg is 16 százalékos tulajdonosa. (Via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.