A kormány büntetné a "titkosított kommunikációt" használókat

POLITIKA
2016 április 01., 04:27
comments 410

Lázár János szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Pintér belügyminiszter vezetésével egy 

terrorellenes akcióterv készül,

amiről pénteken tájékoztatják majd az ellenzéki frakcióvezetőket. A dokumentumot megszerezte a Magyar Nemzet. A tervezet szerint 

„akár kétéves szabadságvesztéssel is büntethető, aki az információs társadalommal összefüggő olyan szolgáltatást vesz igénybe, ami a felhasználók között titkosított kommunikációt biztosít.”

A lap szerint szolgáltatókat pedig arra kötelezhetnék, hogy elárulja a titkosított kommunikációt használó ügyfél adait, és IP-címét. A javaslat szépsége, hogy pont csütörtökön vehetett át innovációs díjat a CryptTalk titkosított hívásokat biztosító program magyar fejlesztői a Parlamentben. 

A kormány terrorveszélyre vonatkozó akcióterve szerint

 „indokolt esetben” 

a belügyminiszternek lehetősége lenne arra, hogy

 betiltson tömegrendezvényeket. 

Az előterjesztés megengedné a rendőrségnek, hogy 

„az állam működése szempontjából kiemelkedően fontos helyeken képfelvevő és felderítő eszközöket helyezhessen el, és felvételt rögzíthessen.”

Az indoklás szerint ez azért fontos, mert később az ilyen felvételek a terrorizmussal összefüggő bűncselekmények felderítéséhez is hozzájárulhatnak. (MagyarNemzet)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.