Közel félmilliárdból újítják fel a Fidesz székházát

POLITIKA
2016 április 01., 04:02
comments 79

Kubatov Gábor a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy szeptember végéig felújítják a Fidesz budapesti, Lendvay úti székházát, ami így

a kapcsolattartás, a közösségépítés központja lesz.

A tervek szerint a párt 2018-as választási kampányát már innen irányítják, ezért az épületben egy  ötvenfős, modern sajtókonferencia-termet is kialakítanak. Kubatov szerint a székházuk jelenlegi állapotában még egy sajtótájékoztató megtartására sem alkalmas. A Fidesz alelnöke elmondta, hogy 460 millió forintos költséggel számolnak, amit részben tartalékaikból, részben pedig hitelből fedeznek majd. A meghívásos pályázatra három cég adott be érvényes ajánlatot, hogy ki nyert Kubatov nem árulta el. (MagyarHírlap)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.