Libériában egy amerikai cégre bízza az állam a közoktatási rendszert

POLITIKA
2016 április 03., 11:43
comments 97

Libériában 14 évig véres polgárháború dúlt, 2014-15-ben pedig a minden korábbinál pusztítóbb Ebola-járvány volt az országban. Ezeknek megfelelően Libéria ma Afrika egyik legnyomorultabb országa, ahol az állam a legalapvetőbb feladatait is alig tudja ellátni, ha ellátja egyáltalán.

Valószínűleg ennek is nagy szerepe volt benne, hogy az általános iskola végéig a teljes közoktatási rendszert privatizálják az országban. Az óvodákat és az általános iskolákat egy Bridge International Academies nevű amerikai cég fogja üzemeltetni, ami már Kenyában és Ugandában is egy csomó sulit működtet.

Az ENSZ szerint nagyon rossz hír, hogy üzleti alapokra akarják helyezni az országban a közoktatást.

A cég 65 millió dollárt 17,8 milliárd forintot kap 5 év alatt, az oktatási rendszer működtetéséért. A kormány a teljesítménytől függően minden iskolaév végén kiszállhat a szerződésből.

A Bridge International Academies először a tantervet készíti el, és 2017 szeptemberétől veszik át a tanítást.

Más afrikai országokból lehet tudni, hogy hogy dolgoznak.

  • Nagy 40-70 fős osztályok vannak.
  • Nincsenek "hagyományos" iskolaépületek, könnyűszerkezetes, fémvázas osztálytermekben folyik a tanítás.
  • Nagyon szigorúan kötött a tanterv.
  • Nem tanárokat alkalmaznak, hanem az oktatóknak csak egy 5 hetes tanfolyamot kell elvégezniük.
  • Nekik csak annyi a dolguk, hogy a szigorúan kötött tantervet "felolvassák" a gyerekeknek.
  • Ehhez az oktatók nagyon egyszerű tableteket használnak.
  • Ugandában és Kenyában havi 6 dollár (1652 forint) körül van a tandíj. Ez elsőre nem tűnik soknak, de amikor az átlagos kereset havi 70 dollár (19 ezer forint) és egy családban sok iskoláskorú gyerek van. akkor ennyi is megfizethetetlen lehet.
  • Libériában a családoknak nem kell majd tandíjat fizetniük.

A cég szerint ezekkel a módszerekkel nagyon jó eredményeket értek el, javult a diákok szövegértési képessége és jobban is számoltak, mint a nem Bridge-s iskolákba járó társaik. (mgafrica.com)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.