A lány még ki tudott mászni a roncsból, de nem találta a kocsiból kirepült mobilját

baleset
2016 április 05., 05:18
comments 145

Súlyos baleset történt éjfél és hajnali fél négy között Szentgotthárd és Apátsitvánfalva között. A baleset időpontját azért nehéz meghatározni, mert egy kihalt úton történt, és mert a balesetet szenvedők nem tudtak segítséget hívni. Az útról lesodródó, az árokfalnak ütközve felboruló Audi egyik utasa, egy 30 éves férfi egyből életét vesztette, a balesetet túlélő lánynak meg ugyan sikerült kimásznia a roncsok közül, de telefonja kirepült a kocsiból, és a sötétben nem volt esélye megtalálni.

link Forrás

A halálos áldozat nem volt bekötve.

Azt, hogy ki vezette a kocsit, még nem tudták megállapítani - a 18 éves lányt válságos állapotban szállították kórházba, miután hajnalban egy arra járó autós riasztotta a mentőket.

A 112press értesülései szerint a baleset túlélője most tanult vezetni. Mobilját csak a műszaki mentés végén találták meg.

A baleset okát igazságügyi szakértők bevonásával vizsgálják, egyelőre annyi biztos, hogy a kocsi fékezés nélkül csapódott az árokfalnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.