Apró lábú, kis termetű férfiakból álló bűnbanda okozta a bűnözést a bugaci pusztán

bűnügy
2016 április 06., 11:42
comments 83

Magához képest is erős sztorival jelentkezett a police.hu-n a Zsaru Magazin:

„Apró cipőnyomokat találtak a zsaruk a bugaci tanyavilágban történt betörések helyszínén. Gyerekek vagy nők nyomainak tűntek, a nyomozók azonban kiderítették, négy kis termetű férfi fosztogatja a vidéket.”

Mint írják, tavaly decemberben a Bugac környéki tanyavilágban egy banda kileste, hol ölnek hízót, majd kivárták, hogy a gazda felaggassa a füstölni valót, és éjjel elvitték. Idén ugyanezek a tolvajok jártak több tanyán, és többek között birkát, gépet, szivattyúkat, horgászfelszereléseket és lószerszámokat loptak. Volt, ahova többször is visszatértek.

Mindenki alacsony férfiakat keresett

A rendőrök mindezt onnan tudták, hogy szinte minden betörési helyszín környékén 35–37-es méretű cipők nyomait találták, amiből kiindulva először gyerekekre, nőkre tippeltek, de ahogy gyűltek az adatok, „értékelő-elemző munkával” megállapították, kis növésű férfiakat kell keresniük.

Goldpergel Mihály százados, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője elmondta:

„Mindenkit bevontunk, a tanyák lakói, polgárőrök, mezőőrök is figyelték, hol látnak alacsony férfiakat.”

Tudták, hogy a tolvajok egy forgalomból kivont kocsival közlekedhetnek, és csak a földutakon, ami arra utalt, hogy a közelben lakhatnak. Március 8-ára négy név maradt a szóba jöhető gyanúsítottak listáján.

Március 10, a leszámolás napja

Március 10-én éjjel több rendőr figyelte a bugaci pusztát, amikor 23:19-kor az egyik dűlőúton elhajtott egy rendszám nélküli piros Lada Samara.

Fotó: police.hu
photo_camera Fotó: police.hu

Követni kezdték, amire a sofőr egy homokos részen gyorsítva próbálta lerázni a rendőröket, csakhogy az autója felfeküdt egy homokbuckára. Hárman menet közben kiugrottak, és befutottak a bokrok közé, de a hátul ülő 20 éves, csengődi R. Tamás melletti ajtó beragadt. Elfogták, így elmondta, hogy aznap is lopni indultak. A korábbi lopásai miatt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, a bíróság március 12-én elrendelte az előzetes letartóztatását.

Bugacon elfogyott a bűn

A rendőrség tovább kerete a többieket, akikről megtudták: egy-egy betörés után külön-külön mentek haza, olykor 10 kilométert is gyalogolva. „Amit loptak és ehető volt, azonnal elfogyasztották, zsákmányuk nagy részét pedig töredékáron azonnal eladták, például egy 300 ezer forintot érő lószerszámért mindössze 20 ezret kértek – mondta Goldpergel.

A 20 éves, nagykőrösi T. Krisztofert és a 27 éves, jakabszállási R. Norbertet március 18-án Nagykőrös külterületén, a Tolvajos-tanya mellett fogták el egy akcióban. A csapat negyedik tagját, a 30 éves M. Károlyt március 22-én egy orgoványi tanyán fogták el. Ők is előzetesbe kerültek.

A két testvérből és a nővéreik élettársaiból álló társaság tagjai közül a legalacsonyabb 153 cm-es volt, a legmagasabb 162.

R. Norbert letartóztatása (Fotó: police.hu)
photo_camera R. Norbert letartóztatása (Fotó: police.hu)

A rendőrség szerint az elfogásuk óta egyetlen betörésről sem érkezett bejelentés Bugac környékéről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.