„Gyerünk, Overdose, gyerünk!” – mondta a részeg oroszlánmaszkosnak, majd jött a bunyó

bűnügy
2016 április 06., 09:39
comments 61

Előbb csak egy parkoló autóra vetette rá magát egy hajnalon négy ittas fiatalember Egerben, de röviddel később már kortársaikat is bántalmazták a belvárosban, az egyiküknek maradandó sérüléseket okozva – közölte az ügyészség, ami most emelt vádat ellenük.

A három 20 év körüli férfi és a fiatalkorú társuk 2014. szeptember 8-án éjjel Egerben, egy patakparti sörözőben szórakozott, ahonnan kora hajnalban részegen léptek le.

Hazafelé elhaladtak egy már zárva tartó pizzéria mellett, ami előtt a vállalkozás ételkiszállító kocsija állt. Elhatározták, hogy „buliból” felborítják azt, így közös erővel megemelték a kocsit a motorháztetőnél fogva, de a kézifékkel nem rögzített kocsi ekkor hátramenetben elgurult.

„E feletti haragjában a IV. rendű vádlott ököllel betörte egy közelben parkoló másik autó hátsó szélvédőjét” – ír az ügyészség.

Bedurvult a buli

Ezután a vádlottak találkoztak négy másik fiúval, akik közül az egyik rákiáltott az egyébként oroszlán maszkban, a testén egy papírdobozzal közlekedő II. rendű vádlottra, hogy:

„Gyerünk Overdose, gyerünk!”

Ezt meghallva az I. rendű vádlott hátulról felrúgta a tréfálkozó sértettet, aki elesett, majd a társait is bántalmazni kezdték:

  • az egyik megtámadott fiatalnak az orrába könyököltek,
  • egy másiknak kiütöttek egy darabot az elülső fogából,
  • a harmadik, földre került, magatehetetlen sértettet pedig két vádlott is olyan súlyosan bántalmazta, hogy maradandó fogyatékossággal gyógyuló fogtöréseket, agyrázkódást, valamint kétszeres állkapocscsont-törést szenvedett. 

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, ezen kívül közülük egyeseket – az általuk tanúsított különböző elkövetési magatartásokhoz igazodóan – maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettével, könnyű testi sértés vétségével és kisebb kárt okozó rongálás vétségével is vádolja.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a fiatalkorú I. rendű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, a II. és IV. rendű, felnőttkorú vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, míg a III. rendű vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.

Az ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság a próbaidő tartamára rendelje el az I., a II. és a IV. rendű vádlottak pártfogó felügyeletét, és tiltsa meg, hogy egymással kapcsolatot tartsanak, ugyanakkor kötelezze őket arra, hogy részt vegyenek a pártfogó felügyelő által szervezett ART konfliktuskezelő tréningen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.