Az ügyészség nem tud mit kezdeni azzal, hogy választási csalást követtek el Terézvárosban

Ami elsőre elég egyértelműnek tűnik, az Polt Péter legfőbb ügyész szerint nem az. A 2014-es önkormányzati választáson Terézvárosban a Schmuck Andor-féle Szociáldemokraták hamis ajánlásokkal tudtak jelölteket állítani. Úgy szedték össze a kellő számú ajánlást, hogy a Fidesz listájáról egyszerűen átmásoltak adatokat, aztán az aláírást odahamisították. 

A mesterterv az lehetett, hogy a közös MSZP-Együtt-PM-DK-s jelöltek mellett a szavazólapon legyen még egy baloldalinak tűnő jelölt, hát elvisz szavazatokat. 

Ez annyira nem jött be, a választásokon hamis ajánlásokkal megsegített szociáldemokraták alig kaptak szavazatok. A Schmuck-párt kerületi jelöltjei így szerepeltek választókerületenként:

  1. Wodicska Zoltán 6 szavazat, 0.55 százalék
  2. Dinóczki Kinga 4 szavazat, 0.37 százalék
  3. Somodi Jánosné 13 szavazat 1.28 százalék
  4. Szaniszló Róbert 13 szavazat 1.23 százalék
  5. nem volt jelöltjük
  6. Arold Imre György 6 szavazat 0.53 százalék
  7. Koprivanacz István 5 szavazat 0.41 százalék
  8. Szabó Péter 5 szavatat 0.39 százalék
  9. Paul Tamás 12 szavazat 1.07 százalék
  10. Pasa Gabriella 15 szavazat 1.14 százalék

A választási eredményt érdemben nem befolyásolta a zavarórepülésük, nem ezen múlt, hogy a baloldal 10-ből csak egy mandátumot szerzett. A fideszes jelöltek ugyanis magabiztosan, nagy különbséggel nyertek. 

Csakhogy, a baloldal felfigyelt arra, hogy milyen gyorsan gyűjtötték össze a megfelelő számú ajánlást a Szociáldemokraták, és összevetették a fideszes és a szocdem ajánlóíveket, így pedig kiszúrták a duplikációkat. Feljelentést is tettek közokirat-hamisítás, választás rendjének megsértése és személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt.  

Innentől kezdve viszont a rendőrségnek és az ügyészségnek valamit kezdenie kellett az üggyel. Most, másfél évvel a választás után egyre többen érdeklődnek, hol tart az ügy. Szelényi Zsuzsa a belügyminiszternél érdeklődött, Pintér Sándor azonban nem adott érdemi választ, arra hivatkozva, hogy

„az ügyben további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges, a Budapesti Rendőr-főkapitányság által folytatott nyomozás jelenleg is folyamatban van”.

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes a legfőbb ügyészt kérdezte. Polt Péter már részletesebb választ adott, mint Pintér. Ebből az derül ki, hogy 

  • A nyomozó hatóság 99 darab a Fidesz, 'és 108 darab a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja jelöltjeire leadott ajánlóívet foglalt le.
  • 152 ajánlás eredetiségét vizsgálták meg, amelyek mindkét párt ajánlóívein szerepelnek. Közülük ketten azóta elhunytak, másik két személy idős, 90 év feletti korára tekintettel nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy az aláírásuk a sajátjuk-e az ajánlóíven. 
  • 148 személynél merült fel az, hogy személyes adatait felhasználva, aláírását meghamisítva visszaéltek ajánlásával . 

Arra a kérdésre, hogy kik az áldozatai a terézvárosi választási csalásnak, Polt azt válaszolta, hogy az ajánlóív nem közokirat, ezért hamis magánokirat felhasználásának vétsége, illetve választás rendje elleni bűntett gyanúja merül fel. Polt szerint 

„ezen bűncselekményeknek nincs sértettje”.   

Schmuck Andor pártelnök korábban az Indexnek azt mondta, hogy nagyon sajnálja, ha csalás történt, és valaki hibázott és reméli, az igazságszolgáltatás kideríti a dolgot. Az aláírásokat elmondása szerint nem a jelöltek gyűjtötték, hanem koordinátorok. 

Ilyen koordinátor volt Szabó Tibor. Róla Polt azt írta, hogy a nyomozás adatai szerint kizárólag a szociáldemokraták - azóta elhunyt - alelnöke találkozott a magát Szabó Tibornak nevező személlyel. Szabó Tibor "a jelenlegi adatok szerint fiktív személy."

Polt szerint az ügyben a nyomozás továbbra is folyamatban van. Arról nem lehetett olvasni a válaszában, hogy mire jutottak arról, hogyan szerezhették meg Schmuckék a Fidesztől a csaláshoz szükséges adatokat.

Az MSZP közben azt szeretné, ha új választást írnának ki Terézvárosban a csalás miatt, ezért kezdeményezték is a képviselőtestület önfeloszlatását. A fideszes többség erre azt a trükköt eszelte ki, hogy összehívták ugyan a képviselőket a témában, de a márciusi 15-i nemzeti ünnepre, a meghívót pedig előtte lévő este küldték ki, ezzel nagyjából belőtték a komolyságát a kezdeményezésnek. 

A szocialisták megvizsgálnák azokat a kerületeket is, ahol indultak még a Schmuck-féle szocdemek. Ezek az ajánlóívek azonban már nincsenek meg, mert a törvény szerint azokat a szavazást követő kilencvenedik nap utáni munkanapon megsemmisítik.