Schmitt Pál szerint nem fair azt feltételezni, hogy Magyarországon szétlopnák az olimpiát

POLITIKA
2016 április 07., 20:01
comments 192

A lemondatott köztársasági elnök, aki most az Olimpiai Védnökök Testületének elnöke, az Egri Ügyeknek adott interjújában az olimpiával kapcsolatban megjegyezte, hogy 

nem mondaná, hogy egy ilyen nagy vállalkozás óhatatlanul melegágya lesz a korrupciónak.

Schmitt Pál szerint meg kell nézni, hogyan lesz megszervezve, a szervezőbizottság mennyire lesz átlátható és a közpénzeket átlátható módon költik-e el. Hozzátette, hogy egyből korrupcióra asszociálni az olimpiáról „nem fair feltételezés”.

Tök mindegy

Az előkészületekről elmondta, hogy a sportlétesítmények 80 százaléka, függetlenül attól, hogy megkapjuk-e az olimpiát vagy nem, már az előtt kész lesz, hogy Budapest megkapná a rendezés jogát. „A maradék húsz százalék sportspecifikus: csarnokok, lőtér, lovarda, amelyek még jelen pillanatban nincsenek meg. Ezzel nem lesz baj, sőt nagyra értékelik, hogy a fenntarthatóság szempontjából már meglévő sportlétesítményeket használunk”- jegyezte meg Schmitt. 

 Érvanyag  

Megismételte, hogy nincs szükség olimpiáról szóló népszavazásra, mert szerinte elég az is, hogy a kormány, a parlament és a budapesti közgyűlés támogatja azt. Ugyanakkor hozzátette, hogy „az emberek akarata ellen nem lehet tenni”. Szerinte ha a budapestiek vagy az országban az emberek nem akarják az olimpiát, akkor korábban is megmondhatták volna.

„A kocka el van vetve” 

- összegezte gondolatait azzal kapcsolatban, hogy az emberek által megválasztott megválasztott tisztségviselők a fővárosban, a MOB-ban, a parlamentben igent mondtak az olimpiára.

Scmitt nem látja értelmét annak, hogy ebben a fázisban támadásoknak tegyék ki az olimpiai eszmét és mozgalmat, ha már ilyen magas szinten támogatják. Mint volt köztársasági elnök egyébként tiszteletben tartja a népszavazás intézményét. Szerinte abban az esetben, ha valaki összegyűjt 200 ezer aláírást, hogy megakadályozza az olimpiát, akkor nekik 

„össze kell fogni az olimpiáért és olyan érvanyaggal állni az emberek elé, hogy ez a népszavazás ne legyen sikeres.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.