Szerbia szerint a horvátok gáncsolják az EU-s csatlakozásukat

A szerb miniszterelnök, Aleksandar Vucic pénteken beszélt arról, hogy Horvátország akadályozza Szerbia Európai Uniós csatlakozását, és mint elmondta, nem fogja elfogadni, hogy egy szomszédos ország zsarolja őket. 

Erre azután került sor, hogy horvát diplomaták Brüsszelben nem járultak hozzá ahhoz, hogy továbblépés történjen a Szerbiával folytatott tárgyalásokban. A horvátok ragaszkodnak ahhoz, hogy a szerb kormány módosítson törvényt azzal kapcsolatban, hogy ügyészség elé kerülhessenek azok, akik a a balkáni háborúban bűncselekményeket követtek el. A horvátok szerint elfogadhatatlan, hogy Szerbia az egykori Jugoszlávia teljes területén elkövetett háborús bűnök esetében igényt formál az igazságszolgáltatás jogára. 

Szerbiában április végén lesznek választások, és a mostani vitát könnyen felhasználhatják a szélsőjobboldali erők, akik a Nyugat helyett inkább Oroszország felé nyitnának. 

Szerbia esetleges EU-csatlakozásáról mind a 28 jelenlegi tagállamnak egyhangúlag kell majd döntenie. És bár a horvátok hivatalosan nem közölték, hogy megvétóznák a szerbek csatlakozását, de érdemben lassítják a folyamatot. 

A horvát kormány szerint ők jó kapcsolatra törekszenek szomszédjaikkal, de ehhez szükséges, hogy megoldják a háború örökségeként fennmaradt kérdéseket is. (Reuters)