A magyar kormány a dolgozik a felvidéki kitelepítettek kárpótlásán

politika
2016 április 09., 09:00
comments 105

A magyar kormány ismét napirendre vette a felvidéki kitelepítettek kárpótlását – jelentette be Völner Pál, a Igazságügyi Minisztérium államtitkára a felvidéki kitelepítettek emléknapján Komáromban. Völner beszélt arról is, hogy a kormány számára nagy kihívást jelent, hogy miként lehetne a kárpótlást méltányosan megoldani. Az ügyön az Igazságügyi Minisztérium dolgozik és ennek a ciklusnak egyik nagy eredménye lehet, ha pontot tehetünk az ügy végére.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a Rákosi-rezsim a nemzetközi egyezményekben lemondott a kitelepítettek számára járó kárpótlásról, és szerinte az Európai Uniótól nem várhatjuk a kérdés megoldását.
Az 1945 májusa és októbere között hatályba léptetett Benes-dekrétumok a magyar és német lakosságon torolták meg Csehszlovákia széthullását, a nem szláv népességet megfosztották állampolgárságától, vagyonától és állásától. Csaknem 170 ezer magyar hagyta el az állam területét, javait kényszerűen hátrahagyva. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.