A kormány Szociálpolitikai Tanácsot hoz létre

POLITIKA
2016 április 12., 18:42
comments 52

Az erről szóló határozat a friss Magyar Közlönyben jelent meg, és eszerint azért hozzák létre, hogy a szociális területen támogassák a módszertani és szakmafejlesztést.

A testület javaslatokat tesz, véleményez, és tanácsokat ad a kormánynak meg a szociálpolitikáért és a nyugdíjpolitikáért felelős miniszternek. Véleményezi az elé terjesztett koncepciókat, stratégiákat, jelentéseket, javaslatot tesz a szociális területet érintően jogszabály megalkotására, módosítására, véleményezi a szociális ágazati életpályamodellre és a szociális képzésekre, továbbképzésekre vonatkozó javaslatokat.

A 15 tagú tanácsba az érintett országos szakmai kollégiumok közül az idősellátással, a fogyatékosságüggyel, a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásokkal, a szociális és gyámügyi igazgatással, a hajléktalanüggyel és a lakhatással, a rehabilitációs és fejlesztő foglalkoztatással, illetve az addiktológiával foglalkozó kollégiumok delegálnak 1-1 tagot.

A testület munkájában továbbá részt vesz mások mellett a szociális ellátásra is megállapodással rendelkező vallási közösségek közösen jelölt és a miniszter által felkért képviselője, illetve a Karitatív Tanács és a Roma Koordinációs Tanács is képviselteti magát.

A tanács elnöke a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

A feladatuk ellátásáért a tanács tagjai díjazásban nem részesülnek, de jogosultak a tevékenységükhöz kötődő – számlával igazolt – szállás-, illetve útiköltségük megtérítésére.

A Gyurcsány-kormány 2005-ben szintén felállított egy ún. Szociálpolitikai Tanácsot. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.