Az MLSZ megbüntette az ETO-t a szurkolók miatt

2016 április 12., 15:56
comments 30

Az ETO FC Győr csapatának a következő két mérkőzését szurkolói rendbontás miatt zárt kapuk mögött kell megrendeznie az NB III-ban.

Az MLSZ szerint a fegyelmi bizottság a győri klubot azért büntette meg kedden, mert szombaton a sárvári meccsen a szurkolói jelentős mennyiségű pirotechnikai eszközt használtak, berohantak a játéktérre, és különböző tárgyakat is bedobáltak. Az ETO FC-t a két zárt kapus mérkőzésen kívül 300 ezer forintos pénzbüntetéssel is sújtotta a testület.

„A fegyelmi bizottság a büntetés kiszabásánál figyelembe vette, hogy kirívóan súlyos szabályszegések sorozata történt, amely miatt közel 50 percig állt a játék a mérkőzésen, és a rendet csak rendőri közbeavatkozással lehetett helyreállítani” – írja az MLSZ.

A Sárvárt a nézők beléptetésére vonatkozó szabályzat megsértéséért és a rend nem megfelelő biztosításáért 100 ezer forint megfizetésére kötelezték.

Az élvonalból a Budapest Honvéd kapott pénzbüntetést: 100 ezer forintra büntették meg a klubot, mert a szurkolói a Ferencváros elleni, idegenbeli összecsapáson megbotránkoztató magatartás tanúsítottak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.