Orbán ezzel az akciótervvel akarja átalakítani az EU menekültpolitikáját

A magyar miniszterelnök a CDI lisszaboni tanácskozásán bemutatta tízpontos javaslatát a migrációs válság kezelésére. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiadott közlemény szerint „ez egy válaszreakció az Európai Unió elhibázott javaslatára”.

A kormány álláspontja szerint a bevándorlási válság megoldásához meg kell védeni a határokat, ezért a kabinet a schengeni rendszer megerősítésére tesz javaslatot. Hagsúlyozzák, hogy a bevándorlásról szóló döntésnek nemzeti hatáskörben kell maradnia.

Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozik a Lisszabonban, a Demokrata Centrumpártok Internacionáléja (CDI) végrehajtó bizottságának ülése helyszínén - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

Alig van benne újdonság

Mostani akciótervében Orbán Viktor javaslatot tett a schengeni jogszabályok szigorúbb betartatására, felveti a schengeni tagság felfüggesztését is. Bevezetné az EU külső határain átlépők biometrikus adatainak rögzítését. Követeli, hogy a dublini rendszert állítsák vissza, és Görögországban is teljes körűen érvényesítsék.

A menekültek regisztrálására fellállított hotspotokat Orbán az EU területén kívül helyezné el, pedig ezek közül Olaszországban és és Görögországban már több is működik. A magyar miniszterelnök megállapodásokat kötne a menekültek visszafogadásáról a származási és tranzitországokkal. Az illegálisan érkező migránsokat visszaküldené a biztonságos származási és tranzitországokba.

Az EU kül- és biztonságpolitikájának, valamint fejlesztési és vízumpolitikájának alakulását a harmadik országok együttműködési készségétől tenné függővé. További pénzügyi támogatásokat nyújtana az elsődleges országoknak, valamint a nyugat-balkáni államoknak. Közös európai listát hozna létre a biztonságos országokról, ahová vissza lehet küldeni a menekülteket.

Az utolsó pontban pedig elveti a bevándorlással kapcsolatos, EU-n belüli kötelező és automatikus mechanizmusok alkalmazását.

Egyébként az utolsó ponton kívül különböző bizottsági és tanácsi javaslatokban már mindegyik szerepelt valahol, valamint különböző uniós megoldasi csomagokban külön-külön mind napirenden van. Az utolsó pontot pedig a v4-ek már szintén benyújtották tanácsülésen.

Orbán akcióterve, a Schengen 2.0:

1. Határok

Biztosítani kell a külső határok, valamint az EU-s állampolgárok rendszeres ellenőrzésére vonatkozó, már meglévő EU-s és schengeni jogszabályok (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) tényleges érvényesülését. Ennek továbbra is tagállami jogkörnek kell maradnia, de amennyiben valamely tagállam nem tudja teljesíteni ezen kötelességét, úgy az Európai Határvédelmi Ügynökségnek kell beavatkoznia az érintett tagállammal történt megállapodás szerint. Megállapodás hiányában a tagállam schengeni tagsága felfüggesztésre kerülhet.

2. Azonosítás

A külső határvédelem továbbfejlesztése elsősorban az EU-s határregisztrációs rendszeren keresztül, valamint a külső határokon átlépő személyek biometrikus azonosítási adatainak kötelező rögzítése által.

3. Korrekciók

A közös európai menekültügyi rendszer korrigálása, ideértve a megfelelően működő dublini rendszer visszaállítását, valamint annak teljes körű érvényesítését Görögországban. A menekültügyi jogokkal való visszaélés ellen súlyosabb, nemzetállami szinten alkalmazott szankciókkal kell fellépni.

4. Az Európai Unión kívül

A menekültügyi eljárásokat az EU területén kívül, zárt és őrzött hotspotokon kell lefolytatni, az EU területére történő első belépés előtt. Az EU-nak pénzügyi hozzájárulást kell biztosítania a megfelelő tartózkodási körülmények és a biztonságos hotspotok kialakításához.

5. Megállapodások

A visszafogadásra és visszatérésre vonatkozó megállapodásokat a származási és tranzitországokkal kell megkötni, és velük együttműködve kell érvényre juttatni.

6. Visszatérés

Az illegális migránsokat vissza kell küldeni a biztonságos származási vagy tranzitországokba.

7. Feltételesség

Az EU kül- és biztonságpolitikájának, valamint fejlesztési és vízumpolitikájának biztosítania kell az uniós migrációs politika céljainak teljesülését. Az uniós politikák alakulását a harmadik országok együttműködési készségétől kell függővé tenni.

8. Segítségnyújtás

Az uniós migrációs politika megvalósítására irányuló erőfeszítéséket a szükséges pénzügyi és egyéb támogatás biztosításával kell elősegíteni az elsődleges célországokban, valamint a nyugat-balkáni országokban.

9. Biztonságos országok

Létre kell hozni egy közös európai listát a biztonságos harmadik országokról, és ezt alkalmazni kell a hotspotok kialakításakor is. Figyelembe kell venni, hogy számos biztonságos ország átszelése után a menedékkérők nem állnak konkrét fenyegetettség alatt.

10. Önkéntesség

A demográfiai és munkaerő-piaci kihívásokra adandó válaszoknak szuverén tagállami döntéseknek kell lenniük. Az Európai Unióról szóló szerződés 5. cikke (2) bekezdése értelmében nemzeti kompetencia kell, hogy maradjon az arról való döntés, hogy a tagállam nemzeti, vagy EU-n belüli forrásokra és politikákra, vagy az EU-n kívülről érkező bevándorlókra hagyatkozva kíván válaszokat adni a kihívásokra. Semmilyen kötelező és automatikus mechanizmus ne kerüljön bevezetésre. Az ügy kiemelkedő politikai fontossága miatt az Európai Tanácsnak folyamatos iránymutatást kellene biztosítania a jogalkotási folyamatok tekintetében. (via kormány.hu)