Egymilliárdot lapátolt ki Tiborcz eladott cégének új tulajdonosa

gazdaság
2016 április 19., 16:39

972 millió forint osztalékot

fizetett ki az Elios tulajdonosának, Paár Attila vállalkozó WBH Invest nevű cégének a tavaly megtermelt nyereségből, olvasta a Direkt36 a cég cégbíróságon olvasható közgyűlési jegyzőkönyvében.

Az Eliost közel egy éve adta el Tiborcz István, majd üzlettársa, Erdei Bálint a győri Paárnak, aki a West Hungária Bau nevű cégbirodalmáról is ismert (ez a cégcsoport jelentős kormányzati megrendelésekhez jutott, például a Várkárt Bazár vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem körüli munkálatokban).

Az egymilliárdos osztalék arra utal, hogy az Eliosnak még annál is jobban ment tavaly, mint 2014-ben: két éve még csak 493 millió forint adózás előtti eredménye jutott a cégnek a 3,5 milliárd forintos árbevételére. Tavaly viszont már 7,7 milliárdra ugrott árbevétel, ami több mint a duplája a 2014-esnek. A cég bevételei szinte teljes egészében állami munkákból származnak, és annak túlnyomó része uniós forrásokból finanszírozott közvilágítási közbeszerzés.

Hogy Orbán Viktor lányának férje mennyiért adhatta el az Eliost Paárnak, azt nem tudjuk, de a mostani fényes pénzügyi eredményekből arra lehet következtetni, hogy az üzlet értéke elég magas lehetett. Tiborcz családja egyébként kevés híján 600 millió forintért vásárolt földeket az utóbbi hónapokban Csabdi és Mány környékén.

Tiborcz István a Sziget VIP-ben 2015-ben.
photo_camera Tiborcz a Sziget VIP-ban. Fotó: olvasónk.
Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.