Azt meséltem már, hogy 12 éves koromban fényes nappal ültem a buszon, és egy mellettem álló úr rátette a vállamra a farkát?
2016 március 24., 21:56
Meg fogják erőszakolni a lányomat. Megérdemli
Egy 444-en is megjelent tumblres thread - Azt meséltem már, hogy 12 éves koromban fényes nappal ültem a buszon, és egy mellettem álló úr rátette a vállamra a farkát? volt a cikkünk címe - majd Kiss László ügye, illetve az adott adott nyilvános reakciók piszkálták föl annyira Pálmát, hogy nyíltlevél-szerű posztot írjon, amit nekünk is elküldött, így pár sorral lejjebb te is elolvashatsz.
Pálma nem aktivista, nem profi nyíltlevél-szerző, de az írását már eddig is jó sokan megosztották. A reakciókból nekem úgy tűnt, hogy az olvasóközönségnek nagyon bejött a pátosztól sem mentes stílus, ami miatt olyan ezt olvasni, mintha egy kihangosított beszédet hallgatna az ember. Egy olyan témáról, amiről a legtöbb nő és sok férfi is tud, mégis ritkán szoktak beszélni róla, főleg nyilvánosan.
"Az a borzasztó, hogy nem kellett senkitől kérdeznem semmit, mert egy egyszerű kávészünetben is előjönnek ezek a történetek, de amikor felhív az édesanyám, akkor is. Nem vagyok aktivista, ez az első alkalom, hogy ilyet csinálok, de mostanában komolyan gondolkozom rajta, hogy az íráson kívül valami mással is tenni szeretnék a jelenlegi helyzet ellen."
Ilyeneket mondott a szerző a 444-nek, de innentől beszéljen ő arról, hogy miken kell átmennie egy átlagos budapesti lánynak nap mint nap.
"Elegünk van.
Amikor egy tizenéves lányt egy egész osztály előtt szégyenít meg a tanára, kizárólag azért, mert rózsaszín tincs van a hajában; amikor nők tucatjai kezdenek arról beszélni, hogy molesztálás, nemi erőszak áldozatai voltak; amikor egy világsztár arra használja a hírnevét, hogy felhívja a figyelmet erre a problémára; amikor egy 55 évvel ezelőtti eset akkora port kavar, hogy lemondások és elhatárolódások követik, akkor nem tudok tovább küzdeni a gondolat ellen miszerint a tömeg növekszik és hamarosan kritikus tömeggé fog alakulni. A tömeg, amelyikben azok a az emberek vannak, akiket tárgynak tekintettek és akik szerint ez rossz. A tömeg, amelyik nem hallgat, hanem üvölt, és ordít megállás nélkül. Azt üvölti, hogy elegünk van.
Elegünk van.
Elegünk van az áldozathibáztatásból, a görcsös hitből az igazságos világban, a sumákolásból, a relativizálásból, abból, hogy ezt bárki is megúszhatja, de legjobban a félelemből van elegünk.
Félünk a rövidnadrágtól,
félünk a szoknyától,
félünk a magassarkútól,
félünk a lányoktól,
félünk a fiúktól,
félünk a saját árnyékunktól
félünk a a négyeshatostól
félünk az éjszakai busztól,
félünk a taxitól
félünk attól, hogy nincs segítség.
Ha azt kiabálják utánam az utcám, hogy “jaj, de szétbasználak, rázzad csak a picsádat”, akkor mindenki elfordítja a fejét. Ha a pincérlányt zaklatja a vendég, akkor a kollégái pultnak támaszkodva, karba tett kézzel állnak és élvezik a műsort. Ha segítséget kér, kinevetik, és azt mondják, hogy ne rinyálj, az a dolgod, hogy kiszolgáld a vendéget. Ha egy lány azon gondolkodik, hogy milyen lehetőségei vannak a zaklatói ellen, akkor rá kell jönnie, hogy amíg nem támadják meg fizikailag, addig nem tehet semmit. Ha felszállsz a buszra jól nézd meg, hogy ki ül mögötted, mert könnyen kaphatsz valami fehéret, meleget és ragadósat a hajadra. Ha egy nőt ketten lefognak miközben a harmadik megerőszakolja, akkor azt mondják, hogy amúgy is szeretett kefélni. Megérdemelte.
A következő három mondatot kérlek olvasd fel hangosan:
Megerőszakolták a nagymamámat. Megérdemelte.
Megerőszakolták az anyukámat. Megérdemelte.
Meg fogják erőszakolni a lányomat. Megérdemli.
Szeretnék valamit még most leszögezni. Nincs olyan, hogy valaki “megérdemli”. Nincsen. A nemi erőszak, a molesztálás, a zaklatás, a bántalmazás nem nézőpont vagy viszonyítás kérdése és semmi köze nincsen ahhoz, hogy az áldozat mit gondolt, mondott, tett, vagy nem tett előtte.
Ezek a borzalmak csak és kizárólag annak a következményei, hogy az elkövető nem embernek tekinti a másikat, hanem egy tárgynak. Mondjuk egy pohárnak, amibe beledughatja az ujját.
Most valami nagyon durvát fogok mondani. Nem poharak vagyunk. Nem tárgyak. Emberek vagyunk. Érzésekkel, gondolatokkal és vágyakkal. Lehet véleményünk. Dönthetünk. Mondhatunk nemet és az nem jelent semmi mást, csak azt, hogy nem.
Ha valaki - bárki - nem tudja értelmezni a visszautasítást és erőszakot követ el egy másik ember ellen, akkor ezt a valakit felelősségre kell vonni, el kell távolítani az áldozat közeléből, de leginkább mindenki más közeléből is. Soha, de soha nem lehet belőle ünnepelt sztár, köztiszteletben álló személy, sőt, az is elképzelhető, hogy soha nem lehet többé a közössége, vagy a társadalom teljes értékű tagja, a nevét pedig egyetlen egy helyre véshetik fel: a sírkövére.
Én legalábbis azt szeretném, ha ez a forgatókönyv valósulna meg. De egyelőre még nem ez a helyzet. Most az a helyzet, hogy mindezt meg lehet úszni. És ebből van végképp elegünk.
A múlton nem tudunk változtatni, bármennyire is szeretnénk. Az anyukáinkat, nagymamáinkat már csak meghallgatni tudjuk. Biztosítani őket a támogatásunkról, a szeretetünkről, arról, hogy hiszünk nekik és semmit nem tettek, ami indokolná azt, ami velük történt. Ártatlanok voltak, mégis a létező bánásmódok talán legkegyetlenebbjében kellett részesülniük. Csak csodálhatjuk őket az erejükért és a bátorságukért, mert túlélték. Ők a túlélők.
A lányt a buszon, a fiút a kávézóban, vagy a kisbabát, akit éppen most ringatsz viszont még megóvhatod attól, hogy ezen kelljen keresztülmennie. Nem kell, hogy te legyél a következő szülő, akinek a gyereke öngyilkos lesz, mert nem hittek neki.
Az erőszak nem menő. Sem ünneplésre, sem istenítésre, de még csak egy pacsira sem érdemes.
Ha ebben egyetértünk, akkor kezdj el figyelni erre a környezetedben. Ne légy része a sunyi, összekacsintó bandának, ami lehetővé teszi, hogy az elkövetők megússzák. Mondj csak annyit, hogy haver, ez gáz. Ha valaki segítségért kiált, akkor segíts neki. Ne fordítsd el a fejed. Ha erős vagy, akkor védd meg a gyengébbeket. Ne élj vissza a testi fölényeddel. De legfőképpen, ha szemtanúja vagy bármi ilyesminek, akkor ne hallgass. Üvölts."
(Az eredeti poszt itt olvasható. Címlapképen a szexuális zaklatást bemutató egyetemi projekt a Wikipediáról.)
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.