Meghalt Prince

GYÁSZ
2016 április 21., 17:02
comments 251

A TMZ úgy tudja, hogy csütörtökön reggel elhunyt Prince. Az énekes 57 éves volt. Az amerikai turnéján koncertező énekesre otthon találtak rá Paisley Park-ban, Minnesota államban. A hírek szerint még április 15-én lett rosszul, ekkor kényszerleszállást is kellett végrehajtani a magángépének, de csak influenzára gyanakodtak. Másnap azt üzente a rajongóinak, hogy minden ok, nincs nagy baj. Ezután viszont két koncertjét lemondták egészségügyi okokra hivatkozva.

Prince Rogers Nelson 1982-ben lett szupersztár az 1999 című albumával. Azóta több mint százmillió lemezt adott el, 39 stúdióalbumot készített, hét Grammy-díjat nyert és a 2007-es SuperBowl-on előadott showja sokak szerint minden idők legnagyobb fellépése volt. Kétszer nősült, mindkétszer elvált: Mayte Garcia háttértáncostól 2000-ben, Manuela Testolinitől 2006-ban.

2011-ben a Sziget nulladik napján adott fergeteges koncertet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.