A kormány a halhúsra is ráküldené az áfacsökkentést

politika
2016 április 22., 09:56
comments 87

Fazekas Sándor a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. pénteki évértékelő rendezvényén jelentette be, hogy a kormány már foglalkozik azzal, hogy a hal ne legyen aránytalanul drága a sertés-és a baromfihúshoz képest. Szerinte ehhez a halhús áfáját is célszerű lenne 5 százalékra csökkenteni. Fazekas reméli, hogy az ágazat fehéredése érdekében is sikerül megoldást találni.

A miniszter kiemelte, hogy tavaly 25 százalékkal sikerült csökkenteni a jelentős károkat okozó kárókatonák létszámát.

A rendezvényen Fazekas Sándor szót ejtett arról is, hogy a nagykunsági birs-és szilvapálinka mint földrajzi eredetvédett termék levédése folyamatban van, és elindult a tiszai halászlé hungarikummá jelölése. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.