500 fős börtön épül Komádiban

bűnügy
2016 április 28., 15:26
comments 99

Több milliárd forint értékben 500 fő elhelyezésére szolgáló börtön épül 2018 tavaszára Komádiban – közölte Vitányi István (Fidesz) az MTI-vel.

A térség egyéni országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a rendszerváltozás óta a legnagyobb beruházás valósul meg a bihari térségben, a településen 200-250 munkavállaló alkalmazására nyílik majd lehetőség.

Vitányi István emlékeztetett, a Belügyminisztérium 2015 elején tette közzé pályázatát, amiben lehetőséget kínált az önkormányzatoknak arra, hogy térítésmentesen ajánljanak fel területeket börtön építésére.

A BM a múlt hét elején a helyszínen egyeztetett az önkormányzattal, és az 5 hektáros városszéli területen zöldmezős beruházásként készül el a büntetés-végrehajtási intézet, amihez a forrásokat a kormány biztosítja.

A közbeszerzési eljárás és szerződéskötés után kezdődhet az építkezés, az átadás 2018 tavaszán lesz – mondta a fideszes képviselő.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.