Veszélyben a tudományos oktatás Magyarországon, vélik a kémikusok

oktatás
2016 április 28., 09:30
comments 133

A Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) petícióban tiltakozik a kormány döntése ellen, ami átalakítaná a szakgimnáziumokká alakuló szakiskolák órarendjét. A Népszabadság cikke szerint a kémikusokat az háborította fel, hogy a kormány drasztikusan csökkentené a természettudományos órák számát az ősszel elinduló új iskolákban.

AZ MKE nagy presztízsű intézmény, tiszteletbeli tagja például a Nobel-díjas Oláh György, Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai vegyészprofesszor is.

Az MKE kifogásolja, hogy senki nem egyeztetett szakmai szereplőkkel az átalakításról, nem voltak hatástanulmányok, nem gondolták rendesen végig a következményeit.

Szerintük azzal, hogy a szakgimnáziumokba bekerülő 14 évesek kevesebb óraszámban hallgathatnának természettudományos tárgyakat, lényegében megakadályoznák, hogy később egyetemre vagy főiskolára kerüljenek.

Mindez kizárja számukra az esetleges pályamódosítás lehetőségét is.

"Az ilyen iskolákból kikerülő fiatalok beszűkült, villámgyorsan elévülő ismeretekre tehetnek csak szert, amelyeknek frissítése az alapképzettségük hiányos volta miatt lehetetlen lesz. A munkaerőpiaci versenyképességük drámaian csökkenni fog, fennáll a veszélye annak, hogy az ország a fejlett ipari társadalmak leértékelt összeszerelő üzemévé fejlődik vissza."

- írják.

Majd így folytatódik a petíciójuk:

"A természettudományos alapismeretek megszerzése nemcsak az általános alapműveltség okán indokolt, hanem mert ennek olyan gondolkodás- és szemléletformáló szerepe van, amely meghatározó jelentőségű egy tudásalapú társadalom egészének (együtt)működését, illetve minden tagjának boldogulását tekintve - függetlenül attól, hogy ki milyen pályát választ! A megfelelő tudás országunk versenyképes fejlődésének is alapkövetelménye!

Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy az ország törvényalkotó vezetői egy drasztikusan elbutuló, megújulásra képtelen társadalom felépítésében lennének érdekeltek.

Aggodalmunkat fejezzük ki a csökkenő óraszám miatt szükségtelenné váló tanárok miatt is. A tömeges tanári munkanélküliség veszélyének árnyékában nem érthető a kormányzati szintről hangoztatott vélemény, hogy kevés a tanár, és az egyetemeken a tanárképzést erősíteni kell.

Nemcsak a kémia oktatása miatt aggódunk, hanem teljes mértékben szolidárisak vagyunk a többi természettudományi diszciplínával, egyetértünk a Magyar Földrajzi Társaság és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Elnökségének állásfoglalásával, és egyetértünk ez utóbbiban megfogalmazott követelésekkel. Semmit rólunk, nélkülünk!"

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.