Trócsányi közpénzzel kitömött ügyvédi irodája kikéri magának

gazdaság
2016 április 29., 13:55
comments 65

Közleményt adott ki Trócsányi László résztulajdonában álló Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda, ami többek között azért is a figyelem középpontjába került, mert több gyanús MNB-s ingatlanügyletnél is 50-60 ezeres óradíjjal dolgoztak az állami intézménynek.

Az iroda szerint amióta Trócsányi igazságügyminiszter lett, azóta 25 százalékkal csökkent az iroda bevétele – igaz, azt nem árulják el, hogy mennyiről mennyire (szórakoztató tény: Magyarországon az ügyvédi irodáknak sem is kell beszámolni a pénzügyi eredményükről). Az irodának ugyanis nagy érvágást jelentett, hogy nem vállaltak új állami megbízást, "amire 1991 óta nem volt példa".

Az iroda szerint a sajtóban keringő ügyekben a következő összegeket számlázták eddig:

  • Magyar állam vs. játéktermesek-ügy: 172,6 millió forintos keretből eddig 48,2 millió bevételhez jutottak.
  • MNB-s ingatlanvásárlások: 45 millió forint munkadíjat kaptak eddig.
  • MNB-alapítványok ingatlanvásárlásai: 32,6 milió forintot számláztak eddig.

„Ezek tehát az unalmas, ámde korrekt számok, közérdekű adatok, így bárki oknyomozó ellenőrizheti”

írja az iroda, amely meg is van sértődve:

„Ha már magunkról írunk, ami nem szokásunk, hadd tegyük hozzá, hogy a számmisztikán túl sért bennünket, ha úgy írnak rólunk, hogy »a Trócsányi ügyvédi irodája.« Ez sem jogi, sem köznapi értelemben nem igaz.”

Az iroda alaptőkéje 306 millió forint, ebből 40 millió, azaz 13,7 százalék Trócsányi László része, írják. (Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.