Elismerte Orbán kötélbarátjának cége, hogy katariakat vonnak be a kopaszi-gáti lakópark fejlesztésébe

Miután a Figyelő megírta a múlt héten, hogy ez lesz, a Garancsi István Orbán-közeli (sőt, kötélbarát) milliárdos érdekeltségi körébe tartozó Market Építő hivatalosan is bejelentette, hogy katari befektetőket vonnak be a kopaszti-gáti lakópark fejlesztésébe.

Ez az a lakópark projekt, amit éppen a csok-program bejelentése után indítottak, és amit az állami Eximbank 16 milliárd forinttal hitelez.

A cég közleménye szerint a Constellation Hotels Holdings Ltd. nevű luxemburgi céget vonják be a fejlesztésbe, az alap mögött katari befektetők állnak. „A Constellation portfoliójában számos ötcsillagos szálloda és irodaépület található európai nagyvárosokban, illetve az Egyesült Államokban” – írja a Market.

Továbbá: „A Buda szívében, a Duna-parton megvalósuló projekt rengeteg új lehetőséget nyújt az egyébként is komoly ütemben fejlődő XI. kerület számára. Az egész főváros lakosságának kikapcsolódási élményekkel szolgáló, jelenleg és a továbbiakban is parkként működő Kopaszi gát területe egy modern iroda- és lakóövezettel bővül.

A Figyelő korábban azt írta, hogy a katari emír családja áll a cég mögött. A projektből ezzel egyidejűleg kiszállt Scheer Sándor és Kóbor Miklós.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.