A földügyi államtitkár szerint két Mészáros Lőrinc vett földet Felcsúton

2016 május 10., kedd 12:31
94

A Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a Hír Tévének árulta el, mi lehet a magyarázata annak, hogy Mészáros Lőrinc nevében a megengedettnél több, 400 hektárnyi földet vásároltak a földárveréseken.

Bitay Márton szerint az, hogy két Mészáros Lőrinc is nyert az árveréseken.

  „A két név, ugye nem nagyon ritka névről van szó, két különböző személyt takar. Erről beszélgettünk egy hónapja, csak azt nem sikerült kiszűrni az egyébként nyilvános, az NFA honlapján fent lévő adatbázisokból, hogy két teljesen más születési évről és két teljesen más anyja nevéről beszélünk. A polgármester urat ebből a szempontból nem érinti az ön által fölvetett kérdés”

Ennek némileg ellentmond az, amiről az Index is ír, hogy az NFA honlapja szerint Mészáros Lőrinc 11 liciten nyert az elmúlt hónapokban, és az NFA szerint mind a 11, összesen 400 hektárnyi területet a Felcsút Fő utcai címen bejelentett Mészáros Lőrinc nyerte el.

Viszont feloldja ezt az ellentmondást, ha hozzátesszük azt, hogy az Orbán-közeli oligarchának van egy Lőrinc nevű fia, aki ugyanarra a felcsúti címre van bejegyezve, mint apja.

Bitay elmondta a tévének azt is, hogy szigorúan magánjellegű találkozón vett csak részt, amikor összefutott a múltkor Mészáros Lőrinccel a Four Seasons Hotelben.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt