3600 milliárd forintnyi dollárt keresett meg a tavaly a top 25 befektetési alap vezetője

gazdaság
2016 május 11., 04:33
comments 19

Annak ellenére, hogy tavaly több befektetési alap is a rossz körülményekre panaszkodott az Egyesült Államokban, a legnagyobbaknak azért még így is baromi jól megy. A 25 legjobban fizetett befektetésialap-vezető tavaly

13 milliárd dollárt, azaz 3601 milliárd forintot keresett.

Ez az összeg nagyobb, mint Namíbia, a Bahamák vagy Nicaragua teljes gazdasága.

A 25 menedzser közül a Citadel nevű alapot vezető Kenneth Griffin és a Renaissance Technologies alapítója, James Simons keresett a legtöbbet, ők fejenként 1,7 milliárd dollárt, azaz kb. 471 milliárd forintot vihettek haza 2015-ben.

Ez a pénz az Egyesült Államokban 112 ezer ember éves fizetésének felel meg.

A befektetési alapoknál osztott menedzseri fizetések mellett eltörpülnek a Wall Street óriásbankjainak bérei is, pedig az itt dolgozókat a 2008-as gazdasági válság kirobbanása óta folyamatosan kritizálják a magas bónuszaikért. Tavaly a legjobban kereső bankár Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója volt, de ő is csak rongyos 27 millió dollárt (kevesebb, mint 7,5 milliárd forintot) kapott 2015-ben.

A legnagyobb befektetési alapok bámulatos fizetései ellenére 2015. nem volt jó év a befektetési alapoknak, több cég bukott nagyobb összegeket, és néhányan be is zártak. Az egyik kidőlt befektetési alap vezetője még támadta is az ellenséges környezetet és a piacot, befektetésialap-darálónak nevezte a Wall Streetet. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.