Brókerhíradó

Az eddigi legnagyobb börtönbüntetést szabta ki egy brit bíróság bennfentes kereskedés miatt: a Deutsche Bank korábbi munkatársa, Martyn Dodgson négy és fél évet kapott, tettestársa, a könyvelő Andrew Hind pedig három és fél évet. Dodgson 2006 és 2010 között adott ki titkos információkat különféle formálódóban lévő nagy üzletekről, Hind pedig ezekre alapozva indított piaci tranzakciókat.

Egy másik ügyben egy korábbi Barclays-es bróker, Jonathan Mathew azt mondta a bíróságon, hogy főnöke rendszeresen megalázta munkahelyén. Egyszer például tarkón vágta a főnöke egy bézbólütővel, más alkalommal pedig megalázó helyzetben kellett egy széken állva kérdésekre válaszolnia. Mathew-t és egykori főnökét, Peter Johnsont, és még néhány munkatársukat azzal vádolják, hogy rendszeresen manipulálták 2005 és 2007 között a világ egyik legfontosabb kamatlábát, a londoni bankközi kamatlábat (Libor).

(Bloomberg, Bloomberg)