Pert nyert a nő, akinek a fia nem fért be a koporsóba, ezért eltörték a lábát

GYÁSZ
2016 május 13., 20:28
comments 73

2014. május 10-én Júlia fiának nyitott koporsós temetesén vette észre, hogy a temetkezési cég súlyos hibát követett el. Az elhunytat túl kicsi koporsóba rakták, így azért, hogy elférjen,

eltörték a bokáját.

Júlinak a temetkezési cégtől a temetés előtt másfél órával telefonáltak, hogy az elhunyt nagyobb, mint az elsőre megrendelt koporsó, de átteszik nagyobba, csak az többe kerül. Júlia szerint viszont a megrendelőlevélen világosan szerepelt, hogy a fia 192 centi magas volt.

A bíró most, két évvel később mondta ki első fokon, a cég kegyeletsértést követett el, kártérítést kell fizetnie. (Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.