Varga Mihály történelmi lehetőséget lát a Google megadóztatásában

POLITIKA
2016 május 13., 06:23
comments 243

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki arról, mit várnak a tavaszi adócsomagtól, amit péntek reggel kezdenek tárgyalni a képviselők a Parlamentben. A minisztériumnál úgy számolnak, hogy a 30 adótörvényt módosító csomag 80 milliárdot hagy majd a lakosséágnál.

Olcsóbb lesz netezés közben csirkét enni

A törvényjavaslat szerint a baromfihús, a tojás és a friss tej áfája 5 százalékra csúszik vissza, de 18 százalékra csökkenne az internetszolgáltatás és az éttermi étkezés áfája.

Kiva-Kata

Könnyítést ígérnek jövőre a katásoknak és a kivásoknak is. A katásoknak nem kell a kisadózó vállalkozás bevételének tekinteni a megkapott támogatásokat. A kisvállalati adó alapjának meghatározása pedig teljesen átalakul, amitől azt remélik, hogy a rendszer kiszámíthatóbbá és egyszerűbbé válik. Az alkalmazott létszámfeltételnek is több cég tud megfelelni jövőre, hiszen az eddigi 25 helyett 50 foglalkoztatottig választható a kiva.

Google-adó

Az NGM szerint ha a megszavazzák, akkor jövőre új fokozatba léphet a magyar Google-adó. „A módosítás történelmi lehetőségként biztosítja, hogy a hazánkban reklámtevékenységet végző világcégek kivegyék részüket a magyar közteherfizetési kötelezettségből” - taglalja a közlemény, hogyan kényszeríténk térdre a világcéget..

Rögzítik a benzin árát

Dönteni akarnak a kőolaj világpiaci árának küszöbértékéről is. 2016. szeptember 1-től a gázolaj, a benzin és a petróleum jövedéki adómértékét a kőolaj világpiaci ára határozza meg. Ha a meghatározott küszöbérték alá csökken a kőolaj világpiaci ára, akkor a gázolaj adómértéke 10 Ft/literrel, a benzin és a petróleum adómértéke 5 Ft/literrel nő. A két küszöbérték, amelyet a tárca az adócsomagban javasol: 50, illetve 40 USD/hordó, amely a Brent kőolaj – adott negyedév végén érvényes – világpiaci futures ára.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.