A magyar hokiszurkolókat csodálja Kanada

sport
2016 május 16., 11:05
comments 239

A szentpétervári jégkorong világbajnokságra elutazó magyar szurkolók lelkesedése és elszántsága annyira lenyűgözte a kanadai sportlap, a TSN újságíróját, hogy egy meglepően hosszú cikkben foglalkozott a témával.

Kevin Pratt régóta foglalkozik a jégkoronggal, sok mindent látott már, de érezni, hogy még így is meglepték a magyar drukkerek. Akik mint írta, nagyon messziről érkeztek, és sok-sok pénzt elköltöttek arra, hogy gyakorlatilag biztosan utolsó helyen végző csapatukat megnézhessék.

Olyan helyekről jöttek, mint Debrecen, Székesfehérvár és más helyek, amikről nem hallottál még soha és ki sem tudnád ejteni.

- írja, majd elmeséli, hogy volt három szurkoló, akik repülő helyett vonattal és busszal mentek, Szlovákián, Lengyelországon, Litvánián és Lettországon át. 39 óra volt így, de nagyobb móka volt és több sört tudtak inni, mondják.

A városban mintegy ezer magyar szurkoló lehet és szenvedélyesen szurkolnak a csapatnak. A másik, ami feltűnt Prattnak, hogy a magyarok sosem ülnek. Se a bemelegítés alatt, se az időkéréseknél vagy szünetekben, a magyar szurkolók végigállják a meccset és közben dobolnak meg ugrálnak néha. Egyszerűen csak boldogok, hogy ott lehetnek, teszi hozzá.

Majd felidézi, hogy legutóbb 1939-ben fordult elő, hogy a magyar válogatott meccset nyert a legmagasabb ligában. Utána pedig évtizedeken át feljutni sem tudtunk. Ez 2008-ban szakadt meg, a tragikusan fiatalon elhunyt Ocskay Gábor vezetésével.

Pratt cikkében itt egészen messzire kalandozik, Ocskay tragikus haláláról áttér a magyar nemzet ezer esztendős vérzivataros történelmére, alighanem azért, mert cikkeit főleg kanadai hokirajongók olvassák általában, akik nem feltétlen vannak tisztában Magyarország történelmével.

Innen kanyarodik rá a himnuszra, megemlíti Ferenc Kolscey-t, majd azt, hogy jó esély volt arra, hogy a világbajnokságon egyszer se hangozzék fel a magyar himnusz. Hiszen hokiban ez csak a meccsek végén, a győztesnek jár. Ezt a formális szabályt rúgták fel a magyar szurkolók már a vébé első napján, amikor megvárták, hogy lemenjen a győztesnek járó himnusz, távozzon a győztes csapat a jégről, majd nekikezdtek a magyar himnusznak.

link Forrás

És mindez annyira erős jelenet, hogy a Kanada ellen elszenvedett vereség után a kanadaiak játékosa, Taylor Hall azt kérte egy újságírótól, hogy kicsit később adhasson interjút, mert meg akarta nézni a magyar szurkolókat himnusz éneklse közben.

És az igazi csattanó még hátra volt a tornán. A magyar csapat az első öt meccsét elvesztette, 25-5-ös gólaránnyal. De Pratt szerint még ez is jobb eredmény volt, mint amire sokan számítottak. A szurkolók lelkesedése pedig egy percre nem lankadt. Majd jött a fehéroroszok elleni meccs, ahol a csapat csodát csinált, és 77 év után először nyerni tudtak a világbajnokságon. És most tényleg nekik szólt a himnusz a stadionban, ezúttal zenével:

link Forrás
A vébén még egy meccsünk van hátra, hétfő este a németek ellen. Bravúr kéne a győzelemhez, és ez sem biztos a bennmaradáshoz, mert nagyon kúsza a helyzet, lehet hogy csak kedd estére fog eldőlni a magyar csapat sorsa. De himnusz így vagy úgy, de mindenképp lesz a meccs végén.
link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.