Trump kihívta egy IQ-tesztre az új londoni polgármestert

külföld
2016 május 16., 08:40
comments 172

Nem csitul a vita a republikánusok várható elnökjelöltje, a populista bóhoc Donald Trump és London frissen megválasztott polgármestere, Sadiq Khan között.

Trump korábban többször kampányolt azzal, hogy ha amerikai elnök lesz, az összes muszlimot kitiltja majd az Egyesült Államokból. Majd miután megválasztották Khant, aki történetesen muszlim, Trump jelezte, hogy vele kivételt tenne, és feltenné egy listára, amin az USA-ba beengedhető muszlimok szerepelnének.

Khan erre jelezte, hogy Trumpnak fogalma sincs az iszlámról, és a hozzáállása csak veszélyezteti Nagy-Britannia és az USA biztonságát. Trump most reagált, mint mondta, emlékezni fog ezekre a kijelentésekre, ezekre a nagyon udvariatlan kijelentésekre és elmondta az is, hogy őt nem érdekli a londoni polgármester, majd valamiért kihívta egy IQ-tesztre.

Khan szóvivőjén keresztül válaszolt, többek között azt, hogy Khan egész pályafutása alatt a szélsőségek ellen harcolt, és Trump megnyilvánulásai ezt a harcot mindenki számára megnehezítik, kijelentései épp a szélsőségeket segítik.

Trump ugyanebben az interjúban beszólt David Cameron brit miniszterelnöknek is, aki korábban szintén bírálta Trump muszlimellenes kirohanásait. Most Trump arról beszélt, hogy ő nem hülye és hogy ha megválasztják, szerinte nem lesz jó viszonya Cameronnal. (Mashable)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.