Bérelt Suzukival törte rommá, aztán karddal még tovább büntette felesége szeretőjének luxusautóját

Felesége szeretőjét akarta megbüntetni az a férfi, aki tavaly decemberben egy hegyeshalmi parkolóban előtt egy bérelt Suzukival többször is szándékosan nekihajtott a riválisa BMW-jének. Az első ütközésnél a Suzukiban ott ült a 39 éves férfi kiskorú gyereke is, akit aztán kirakott az autóból, majd még kétszer beleszállt a BMW-be.

De még ez sem volt elé, mert elővett egy 40 centis kardot, amivel tovább rongálta a BMW-t. A bérelt Suzukiban 150 000, a megrongált járműben 2 190 000 forint kárt okozott.

Fotó: Győri Járási és Nyomozó Ügyészség

Pár nappal később megint felesége szeretőjén akart bosszút állni, amikor Levél község felé tartva az előtte haladó autó vezetőjét meglátva a gépkocsit megelőzte, előtte keresztben megállt és az autóból kiszállva egy golfütővel közeledett a megállított autó vezetője felé.

A megtámadott sofőr ekkor ijedtében megfordult és Mosonmagyaróvár felé indult. A féltékeny férj azonban utána eredt, nagy sebességgel megpróbálta az útról leszorítani, mire a másik sofőr ismét megfordult és Hegyeshalomba menekült. Itt a Fő utcán a férj utolérte a másik autót, vészfékezve a járművet a padkához szorította úgy, hogy közben az autók össze is ütköztek. A másik sofőr a rendőrségre tudott menekülni.  

Az ügyészség szavai szerint „ezt követően a terhelt – indulattól fűtötten – az úttesten oda-vissza gyalogolt, miközben a kezében lévő golfütőt az arra haladó autók irányába lengette azért, hogy a vezetőket megállásra kényszerítse”. Amikor észrevette, hogy a korábban leszorított járművezető rendőrökkel tér vissza a helyszínre, Ausztriába menekült, ahol azonban az autója leállt, így a rendőrök – külföldi kollégáik segítségével – elfogták.

Az ügyészség az elkövetőt öt bűncselekménnyel, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, rongálás bűntettével és rongálás vétségével, közúti veszélyeztetés bűntettével és közlekedés biztonsága elleni bűntettel vádolja.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.