A rendőrök és a smasszerek a marihuána legalizálásának fő ellenzői

Tbg
életmód
2016 május 22., 11:17
comments 134

Közel hatvanezer dollárt gyűjtött össze egy kaliforniai lobbiszervezet, hogy a marihuána engedélyezése ellen kampányoljon.

A sztori érdekessége, hogy a Coalition for Responsible Drug Policies kampány mögött egy ismert rendőrlobbista, John Lovell áll, aki régóta több rendőrségi szervezet támogatását élvezi, és mint kiderült, az összegyűlt összeg is ilyen csoportoktól származik.

A rendőrség ugyanis kifejezetten sok támogatást kapott a drog elleni küzdelemre, de mióta több államban nem lehet a fűfogyasztókat üldözni, ezek a szövetségi források is apadóban vannak.

Nem mellesleg a lefoglalásokkor talált drogpénzek és egyéb ingóságok is a rendőrséget illették, amely komoly bevételt jelentett. Kaliforniában 181,4 millió dollárt értékben foglaltak le drogot az elmúlt tíz évben, a washingtoni példa pedig azt mutatja, ez a szám szinte lenullázódik a legalizálás után.

A börtönőrök pedig minél több rabot szeretnének látni. Legalábbis 1994-ben azért támogatták szervezeteik a büntetések szigorítását, a három csapást, mert többen kerültek miatta börtönbe.

Kampányuk természetesen nem fogalmaz ilyen őszintén, a könnyűdrogfogyasztás veszélyeit igyekeznek felnagyítani.

A nyugati parti államban egyelőre csak orvosi használatra engedélyezett a fű fogyasztása, bár helyszínen gyűjtött beszámolóim szerint 15 dollárért bárki kap papírt a doktortól, amivel aztán mehet a fűboltba.

Az államban többször nekifutottak már a legalizációnak, de eddig az ellenlobbi erősebbnek bizonyult. Most azonban a hatvanezer dolláros kampánnyal áll szemben a legalizációpártiak több mint kétmillió dollárja. (The Intercept)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.