A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg. A riportot Albert Ákos írta, a képeket Magócs Márton készítette.

• Rengeteg a menedékkérő és felsőbb utasításra egyre gyakrabban kell megváltoztatni a döntéseket.
  
• Legalábbis erre panaszkodnak a Bevándorlási Hivatal volt munkatársai, akik pont ezek miatt léptek ki munkahelyükről.
  
• Sokszor csak azért kellett elutasítani egy-egy menekült kérelmét, mert a politikusok által nem kívánatosnak tartott országokból érkeztek.
  
• Van, aki pedig azt sérelmezi, hogy már nem tudta követni, hány menekült ügyével kellett foglalkoznia, pedig régebben arcról ismerte mindegyiküket.

12 994 fő.
Ennyi menedékkérőt regisztráltak Magyarországon idén januártól áprilisig. Tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám negyvenezerre rúgott, öt évvel ezelőtt, 2011-ben viszont egész évben csak 1693 darab menedékkérelmet nyújtottak be Magyarországon.

Nem csak a menedékkérők száma változott ezalatt a hat év alatt: míg 2011-ben a kutyát sem érdekelték az Európába érkező menekültek, ma már kormányzati politika épül rájuk. A kormánypárti politikusok nem szívesen látják Magyarországon a menekülteket és veszélyesnek tartják őket. Orbán Viktor miniszterelnök pedig pár hete egyenesen úgy fogalmazott, hogy kívül kell őket tartani.

A menedékkérők jogait ugyanakkor nemzetközi szerződések garantálják. Akiket a hazájukban üldöztetés, életveszély vagy erőszak fenyeget, azokat a fejlett országoknak be kell őket fogadniuk. Magyarországon a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) dönt arról, hogy ki kaphat és ki nem kaphat védelmet.

Az Abcúg a BÁH több olyan munkatársával is beszélt, akik éveken keresztül foglalkoztak menedékkérelmek elbírálásával, a közelmúltban azonban felmondtak a hivatalnál (forrásaink nevük elhallgatását kérték). Azt mondták, az utóbbi években teljesen megváltoztak a munkakörülményeik, és már nem tudtak jó lelkiismerettel dolgozni a hivatalnál.

Akinek szüksége van a védelemre, az kapja is meg

Magyarországon többféle indokból kaphat valaki menedéket. Menekültstátusz illeti azokat, akikre érvényesek a Genfi Konvencióban szereplő sérelmek, azaz a hazájukban például faji vagy vallási alapon üldöznék őket, oltalmazott pedig az lehet, akire életveszély várna, ha hazatérne. Az oltalmazotti státusz gyengébb, mint a menekült, mert ezt bármikor visszavonhatják, és öt évenként mindenképp felülvizsgálják.

Azt, hogy ki milyen státuszra jogosult, a BÁH állapítja meg, miután az illető jelezi a magyar hatóságoknak, hogy menedékjogot kér. Ez manapság leggyakrabban a határmenti tranzitzónákban történik, vagy akkor, amikor a rendőrség begyűjti az erdőn-mezőn kóborló migránsokat. Ilyenkor az ügyüket megkapja egy ügyintéző, aki meghallgatja a menedékkérőt, majd eldönti, hogy az illető maradhat-e Magyarországon.

Ahhoz, hogy ezt el tudja dönteni, legelőször is meginterjúvolja a menedkérőt. Korábban legalább kétszer hallgattak meg valakit, de az egyik volt ügyintéző szerint lényegében bármennyiszer behívhattak egy menedékkérőt, a lényeg, hogy legyen elég ideje előadni a mondandóját.

Az interjúk értelme ugyanis az, hogy a kérelmezők elmondják, hogy milyen okból kérnek védelmet. Ez pedig sokszor egyáltalán nem egyszerű, mert nem mindenki képes egyértelműen megfogalmazni az élethelyzetét. „Más-más szociokulturális környezetből, különféle magatartásformákkal, különböző országokból érkeznek a kérelmezők. Elég nagy a szórás a verbális képességek tekintetében” – magyarázta az egyik volt ügyintéző. Ráadásul sokan kemény traumákat átélve érkeznek, muszáj időt szánni arra, hogy az ügyintézők elnyerjék a bizalmukat.

„Ez egy olyan eljárás, amit nem szabad futószalagon csinálni, mert abból kell kiindulni, hogy minden ember máshonnan jön és más a története” – mondta egy másik egykori ügyintéző. Ha nincs elég idő, akkor csorbulnak a jogaik, mert nem lesznek képesek kielégítően elővezetni, miért is szorulnának védelemre. Azt pedig, hogy ez sikerüljön, a megkérdezett BÁH-osok is fontosnak nevezték, szerintük a hivatalnál korábban az a felfogás uralkodott, hogy „aki rászorul, kapjon védelmet”.

Százszorosára emelkedett a kérelmek száma

Az elmúlt 3-4 évben azonban teljesen átalakult a menedékkérelmek feldolgozása. Ez annyiban nem csoda, hogy a korábbiakhoz képest irdatlan mennyiségű kérelmet kellett feldolgozniuk. A 2011-ben benyújtott 1693 darab menedékkérelemhez képest 2014-ben 42 ezer, 2015-ben pedig már 177 ezer kérelmet nyújtottak be.

Egy érdemi eljárás legkevesebb három hónapon keresztül tartott. Ezalatt az idő alatt lefolytatták az előzetes, majd a részletes meghallgatást, kikérték a nemzetbiztonsági szakszolgálatok véleményét és döntést hoztak. És ennyi idő alatt az ügyintézők annyira megismerték az egyes menedékkérőket, hogy sokukat még évekkel később is üdvözölték az utcán.

Az egyik ügyintéző szerint egyszerre maximum 15 ügyet lehetett fejben tartani, ennyinél volt idő felkészülni az interjúkra, előkészíteni a döntést. „Itt az nem megy, hogy vesszük a sablon határozatot és átírjuk a nevet meg a születési dátumot. Komoly, esszészerű határozatok születtek” – mondta.

A közel százszorosára emelkedett kérelmek számát viszont a hivatal csak nagyon nehezen tudta kezelni. Az egyre növekvő számú kérelmet ugyanis nem követte az ügyintézők számának növekedése. Ez olyan szinten megemelte az egy ügyintézőre jutó ügyek számát, hogy az egyik forrásunk megbecsülni sem tudta, hogy az utolsó időkben egyszerre hány menedékkérelemmel kellett egyszerre foglalkoznia.

A munka jellege is átalakult, voltak, akik már egyáltalán nem, vagy csak ritkán találkoztak valójában menedékérőkkel. 2014-2015-re ugyanis a Magyarországon beadott menedékkérelmek nagy részét egyszerűen csak meg kellett szüntetni, anélkül, hogy bármiféle interjúra vagy részletes eljárásra lehetőség lett volna. Ennek az az oka, hogy a menedékkérők nagy része még azelőtt továbbutazott az országból, hogy bármiféle eredmény született volna az ügyében. És mivel nem voltak többé elérhetőek az országban, az eljárásukat megszüntették. A 2015-ös 177 ezer eljárásból 152 ezret kellett emiatt befejezni.

„Ez egy tisztán adminisztratív munka volt” – mondta az egykori ügyintéző. Az országba érkező menekültnek felvették az adatait, elküldték a menekültállomásra, majd egyszer csak jött egy értesítés, hogy ismeretlen helyre távozott.

A másik ügyintéző ehhez hozzátette, szerinte a menedékkérők jó okkal hagyják el Magyarországot. “Ha a befogadási feltételek elfogadhatók, a befogadó állomásokon biztosítják a megfelelő higiénés körülményeket, élelmet és egészségügyi ellátást, kevésbé merül fel a menedékkérőkben az, hogy továbbvándoroljanak Nyugat-Európa felé” – mondta. A magyar táborokban azonban szerinte embertelenek a körülmények, az állomások túlzsúfoltak, káosz van, a személyzet szakmaisága és hozzáállása pedig nagyon vegyes.

Egyre csak rövidült a menekültekkel töltött idő

A nagy hajtás nem csak az adminisztrációs feladatok elburjánzásában látszott meg, idővel hatása lett az érdemi eljárásokra is. Az egyik volt BÁH-os döntéshozó arról számolt be, hogy az utóbbi években folyamatosan egyre kevesebb és kevesebb ideje maradt arra, hogy azokkal a kérelmezőkkel foglalkozzon, akik Magyarországon maradtak, és szándékukban állt kivárni az eljárásuk végét.

„A meghallgatások korábban órákig elhúzódtak, később egyre rövidültek, és egyre kevesebb alkalom állt rendelkezésre” – mondta. Ennek végső soron a menedékkérők látták kárát, hiszen egyre kevesebb idejük volt arra, hogy elmagyarázzák a helyzetüket.

Ráadásul az ügyintéző idővel azt vette észre, hogy ő maga is egyre kevesebb alkalommal tud tanácsot adni nekik, mert „teljességgel kiszámíthatatlanná vált”, hogy ki kerül nyitott, ki zárt táborba, mi fog történni, ha elindulnak nyugatra, feltartóztatják-e őket a határon, vagy visszaküldik-e őket Magyarországra, ha netalántán eljutnak például Németországba.

A politika nem látta szívesen az afgánokat

Az ügyintézők arról is beszéltek, hogy az időközben egyre inkább menekültellenessé váló kormányzati politika mennyire volt hatással a hivatal életére. Egyikük azt mondta, hogy közigazgatási szerv lévén az idegenpolitikának nyilvánvalóan volt hatása a hivatalra, ez pedig sokaknak nem tetszett, a menekültügyi őrizet bevezetését például kifejezetten ellenezték.

Egy másikuk szerint az eljárásokat egyre inkább a politika határozta meg, és nem pedig az, hogy az egyes embereknek egyébként mennyire lenne szükségük védelemre. „A szakhatóság direkt vagy indirekt módon bizonyos származási országokból, például Irakból, Afganisztánból érkezők esetében politikai akaratot kívánt érvényre juttatni” – mondta az egyik ügyintéző.

Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az ezekből az országokból érkező menedékkérők esetében a feletteseik gyakrabban jelezték azt egy-egy pozitív döntésnél, hogy „nem ez a jó döntés”. Ezt megtehették, ugyanis a menekültügyi eljárás esetében az értelmezési szabadság nagyobb, mint az egyéb idegenrendészeti eljárások esetében: jogilag az eseteket többféleképpen is lehet értelmezni attól függően, hogy ki mit ért üldöztetés alatt.

A volt ügyintézők szerint mindezek miatt az utóbbi években – hozzájuk hasonlóan – többen is felmondtak a BÁH-nál, vagy átkérték magukat más beosztásba. Ez szerintük azért is baj, mert a menekültügyi munka igen nagy felkészültséget és odafigyelést igényel. Tudni kell a jogszabályokat, hogyan kell interjút készíteni és ismerni kell a kérelmezők származási országának aktuális társadalmi-politikai viszonyait. Plusz az ügyintézőnek képesnek kell lennie arra is, hogy az eljárás során empatikus legyen, de a döntése mégis objektív és a jogszabályoknak megfelelő legyen. Az újonnan érkezőknek pedig évekbe telhet, míg elsajátítják a munkához szükséges ismereteket, készségeket.

Megkerestük a BÁH-ot is, többek között arra voltunk kíváncsiak, miben változott a menedékkérelmi eljárás az utóbbi időben, mennyire túlterheltek az ügyintézőik, hányan hagyták el a hivatalt, milyen hatással van a munkájukra a bevándorlásellenes kormányzati kampány és milyen állapotok uralkodnak a táborokban. A BÁH erre azt írta, hogy a kérdések megválaszolására szeretnék kihasználni a közérdekű adatigénylésekre a törvény által biztosított maximális válaszadási határidőt, ez 30 munkanap. Amint megérkeznek a válaszaik, közöljük őket.

Mit mondanak a számok?

A BÁH a honlapján rendszeresen közzéteszi a menedékkérelmi eljárások statisztikáit. Ezekből azonban nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a korábbi évekhez képest manapság nagyobb vagy kisebb eséllyel kap-e egy menedékkérő menekült vagy oltalmazotti státuszt.

2011-ben 1693 menedékkérelmet nyújtottak be, ebből 623 esetben végződött megszüntetéssel az eljárás, azaz a kérelmezők harmada időközben továbbállt, és összesen 145-en kaptak végül státuszt.

A tavalyi adatok szerint 177 135 kérelem érkezett, amelyből 152 260 darab esetben kellett megszüntetni az eljárást (mert a kérelmező valószínűleg továbbállt), amely az összes kérelem 85 százaléka, majd ezután 502 menedékkérő kapott menekült vagy oltalmazotti státuszt. Ha az összes beadott kérelemből levonjuk a továbbállókat, akkor az jön ki, hogy 2011-ben az elhivatott kérelmezők 13 százaléka, míg 2015-ben a 2 százaléka kapott státuszt.

Ez azonban még mindig torz képet ad, ugyanis az egyes eljárásoknak több hónap az átfutási ideje, így rengeteg még folyamatban van. Az sem mindegy, hogy milyen országokból érkeznek a menekültek: 2011-ben például még alig volt közöttük szíriai, 2015-ben viszont már ők adták a 177 ezer kérelmező legnagyobb részét, az országban dúló polgárháború miatt pedig különösen veszélyeztettetnek számítanak.

Így a statisztikákból leginkább csak az látszik biztosan, hogy az utóbbi másfél évben rekordszámú menekült állt tovább az országból még azelőtt, hogy egyáltalán lezáródott volna az eljárása.

Az Abcúg a következő cikkben bemutat majd egy menedékérőt, aki egy éve várja hiába egy magyar menekülttáborban, hogy érdemi döntés szülessen az ügyében, pedig a legszívesebben már maga is rég továbbállt volna.