A holland ellenzéki pártok „szívtelennek, dühítőnek és szégyenletesnek” nevezték a döntést, és felszólították a parlamentet, hogy avatkozzon be az érintettek érdekében.
Hadja Lahbib belga külügyminiszter szerint az Orbán-kormány provokál, a polgármester szerint pedig „Magyarországnak ideje lenne szakítania azzal az elképzeléssel, hogy az EU pusztán Bancontact”.
Egy kormányrendelet értelmében szerdától már nem jár szállás és alapvető ellátás a kárpátaljai menekülteknek. A döntés négy-ötezer, főleg magyar nemzetiségű roma gyereket és anyát érinthet. Akinek nincs hova hazamennie, arra hajléktalanság várhat.
A huszonegy éves férfi és élettársa a szalagkorlátnak dőlve nézték végig, ahogy az általuk szállított szír állampolgárokat, köztük egy kisgyereket menteni próbálják az égő teherautóból az M9-esen.
Különös tekintettel az amerikai állampolgárok házastársaira és gyerekeire. Ez lehet a legnagyobb segélyprogram az okmányokkal nem rendelkező bevándorlók számára az Obama-kormány 2012-es részlegesen megvalósított DACA-ja óta.
Korábban is lehetett arról hallani, hogy az állam szigorításokat tervez, az érintettek attól tartanak, hogy az adatszolgáltatással ennek az előkészítése zajlik.