A strasbourgi bíróság elmarasztalta Görögországot, amiért vizsgálat nélkül visszatoloncolt egy nőt Törökországba

külföld
január 07., 20:40

Az Emberi Jogok Európai Bírósága keddi, precedensértékű döntésében megállapította, hogy Görögország törvénytelenül toloncolt ki egy nőt a szomszédos Törökországba, és a görög hatóságok gyorsított visszaküldési gyakorlatát „rendszerszerűnek” nevezte.

A nő 2019-ben menekült el Törökországból, ahol hat év börtönbüntetésre ítélték a tavaly amerikai emigrációban elhunyt Fethullah Gülen török muzulmán hitszónok Törökországban terrorista szervezetként nyilvántartott mozgalmának tagjaként. Görögországban a nő menedékkérelmet akart benyújtani, azonban a görög hatóságok elfogták, és visszatoloncolták Törökországba anélkül, hogy megvizsgálták volna a kérelmét vagy a rá leselkedő veszélyeket. Az EJEB megállapította, hogy Görögország megszegte a nemzetközi jogot azáltal, hogy nem engedélyezte a menedékkérelem benyújtását. A bíróság 20 ezer eurós kártérítést ítélt meg a felperes javára.

A bírói testület ítéletében megjegyezte: „erős bizonyítékok utalnak arra, hogy a görög hatóságok a harmadik országok állampolgárait rendszerszerűen toloncolják vissza a görög határról Törökországba, megsértve ezzel a menedékkérők jogait”. A bíróság szerint Görögország nem biztosít hatékony jogorvoslatot az illegális visszatoloncolásokkal kapcsolatos panaszok kezelésére.

A görög kormány képviselői a bírósági tárgyalásokon tagadták a vádakat, vitatva a bemutatott bizonyítékok hitelességét, és azt állítva, hogy Görögország határpolitikája megfelel a nemzetközi jognak.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága arra kérte Görögországot, hogy alaposabban vizsgálja ki a számos visszatoloncolással kapcsolatos vádat, míg több nagy emberi jogi szervezet rendszerszerű gyakorlatnak nevezte az állítólagos szabálytalan kitoloncolásokat.

Görögország nemzeti átláthatóságért felelős hatósága, egy közpénzből finanszírozott korrupcióellenes szervezet, egy 2022-ben végzett négyhónapos vizsgálat után azt állította, hogy nem talált bizonyítékot a visszatoloncolási vádak alátámasztására. (MTI)