100 millió forint kárt okoznak évente a fémtolvajok az áramszolgáltatóknak

PÉNZ
2016 május 25., 06:30
comments 33
Ilyen, a Debrecen mellettihez hasonló elektromos távvezetékek létesülhetnek Cegléd határában is
photo_camera 2015. április 1. Elektromos távvezetékek a homokviharban Debrecen közelében MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szerdai Magyar Idők végigkérdezte az egyes áramszolgáltatókat, hogy pontosan mekkora kár éri őket évente a rongálások és lopások miatt. Az derült ki, hogy sokkal kevesebb, mint akár csak pár évvel ezelőtt.

Az E.On kommunikációs részlege azt nyilatkozta, 2010-ben egy év alatt 380 transzformátorrongálást jegyeztek fel, tavaly - a lopásjelző beüzemelése óta - már csak 15-öt. Az EDF Démász is azt közölte, hogy Szeged környékén ugyan még jellemző a vezeték-, kábel és olajlopás, az elmúlt években fokozatosan csökkent az összeg, amit helyreállításra kell fordítani. Az Elmű-Émász arról számolt be, hogy tőlük főleg a réz és alumínium alkatrészeket viszik.

A nagyfeszültségű távvezeték-hálózat nem ennyire vonzó, mert sokkal veszélyesebb az elkövetőkre nézve: a Mavir Zrt. tájékoztatása szerint az elmúlt években csak néhány 50 ezer forint alatt értékű lopást regisztráltak az 5000 kilométeres hálózaton.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.